Tudományos titkok éjszakája

Rekordszámú, az intézmény által képviselt valamennyi tudományterületet bemutató programmal várja négy városban a tudomány iránt érdeklődőket szeptember 24-én, pénteken a Kutatók éjszakáján a Debreceni Egyetem.


A Tudományos Igazgatóság felhívására a természet-, társadalom-, orvos-, műszaki, bölcsész-, agrártudományok, valamint a művészetek tudományterületéről jelezték részvételi szándékukat összesen 154 programmal az augusztus 27-i jelentkezési határidőig a Debreceni Egyetem különböző intézményi egységei, intézetei és tanszékei.

A Debreceni Egyetem 2007-ben csatlakozott első alkalommal a 2005-ben indított, tudományt közvetlen, kötetlen és közérthető formában népszerűsítő kezdeményezéshez.

- Részvételünk – a tavalyi, járványhelyzet-sújtotta évtől eltekintve – folyamatos, és töretlen népszerűségnek örvend mind az egyetemi polgárok, mind pedig az érdeklődők, elsősorban a középiskolás és egyetemista korosztály körében – hangsúlyozta Varga Zsolt.

A DE Tudományos Igazgatóságának vezetője kiemelte: a program célja nem változott az évek során, szeretnénk játékos formában bemutatni a tudományos eredményeket és módszereket, ezzel népszerűsítve azokat, hogy minél több fiatalt meggyőzzenek róla, érdemes a tudományos pályát választani.

Az idei év kiemelt programterülete a bölcsészettudomány, nem véletlenül, hiszen az egyetem is résztvevője a „Debrecen az irodalom városa” pályázatnak, a cím elnyeréséről várhatóan októberben hoz döntést az UNESCO. Az irodalom jegyében megismerkedhetnek az érdeklődők – többek között – a kínai szépírás művészetével, letűnt idők divathóbortjaival, az ókori Róma irodalmi graffiti-kultúrájával, vagy akár a francia szerzők műveiben fellelhető gasztronómiai érdekességekkel.

- Idén a műszaki és az agrártudományok területéről is jelentős a programkínálat, amelynek köszönhetően az érdeklődők betekinthetnek a robotika világába, vagy akár a borászati kultúrába is. Természetesen most sem maradnak el a már bevált, népszerű rendezvények, mint a látványos kémiai kísérletek és az anatómiai kalandtúra, de a látogatók olyan újdonságokkal is megismerkedhetnek, mint a DEAC közelmúltban megalakult motorsport csapatának kulisszatitkai, vagy az oltóanyaggyártás rejtelmei – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Mándy Zsuzsa, a Tudományos Igazgatóság munkatársa, a program főszervezője.

A rendezvények díjtalanul látogathatók, vannak azonban regisztrációköteles programok, amelyekre szeptember közepétől lehet jelentkezni a www.kutatokejszakaja.hu oldalon a „helyszín" fül alatt Debrecent kiválasztva, ahol bővebb információ is olvasható a kiválasztott eseményekről.

Sajtóiroda - BZs