Tudományos tábor a jövő kutatóinak

Több mint harminc középiskolás vesz részt idén a Sántha Kálmán Szakkollégium Nyári Tudományos Táborában a Debreceni Egyetemen. A diákok bepillanthatnak az Általános Orvostudományi, a Fogorvostudományi, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar működésébe, és bekapcsolódhatnak a különböző intézetekben folytatott tudományos munkába. A szerdán kezdődött program augusztus 31-ig tart.

Az idei tudományos táborba rekordszámú résztvevő érkezett. A harmincöt középiskolás a két hét alatt megismerkedik a Debreceni Egyetem oktatási struktúrájával, kínálatával és mentoraik irányításával tanulmányozza a különböző orvos-biológiai kutatásokat, vizsgálati módszereket.

A táborba azon szeptembertől végzős diákok jelentkezhettek, akik érdeklődnek a tudományok iránt, kiemelkedően teljesítenek biológia és kémia/fizika tantárgyakból, továbbá szeretnének az általános orvos, fogorvos vagy gyógyszerész szakok valamelyikén továbbtanulni. 

-    A táborban a diákok bepillanthatnak a kutatás különleges világába, amely az egyik legfontosabb hajtóereje az orvostudomány fejlődésének. Az Általános Orvostudományi Kar nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hallgatókat minél hamarabb bevonjuk a tudományos életbe. Ezt szolgálja a tudományos diákkör, a különböző tehetséggondozó programok, tréningek. A tudományos kutatás módszertanával való ismerkedést nem lehet elég korán kezdeni, a középiskolában ezt már meg lehet alapozni – emelte ki Németh Norbert, a DE Általános Orvostudományi Kar oktatási dékánhelyettese a tábor szerdai megnyitóján. 

Muszbek László, a DE ÁOK Laboratóriumi Medicina Intézet Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszékének professor emeritusa, a tábor alapítója felidézte, hogy az eseményt először 2009-ben rendezték meg az érdeklődő középiskolásoknak. A tábor sikerét jelzi, hogy a résztvevők közül sokan a Debreceni Egyetemen folytatták tanulmányaikat, ahol kiteljesedett a tudományos tevékenységük.  

Kappelmayer János, a Sántha Kálmán Szakkollégium igazgatója, a Laboratóriumi Medicina igazgatója arról beszélt, hogy a diákok életre szóló, meghatározó élményeket szerezhetnek a táborban.  

A középiskolások az első két nap közös elméleti előadásokon, illetve izgalmas gyakorlatokon vesznek részt, ezután a különböző intézeteknél tutoruk segítségével kezdik el a munkát – ismertette Bereczky Zsuzsanna, a Klinikai Laboratóriumi Kutató Tanszék vezetője, a táborozók elméleti oktatásának szervezője.   

Vigh Barbara, a Sántha Kálmán Szakkollégium hallgatói elnöke hozzátette: délutánonként és esténként különböző közösségi programokat, illetve gyakorlati jellegű szakmai programokat is szerveznek a diákoknak.


A rendezvény a diákok által tartott összefoglaló előadásokból álló mini konferenciával zárul, ahol beszámolhatnak a táborban szerzett személyes és szakmai tapasztalataikról.  

Sajtóközpont - CzA