TMO – nyári táborok Debrecenben

A Tanítsunk Magyarországért (TMO) programban résztvevő csaknem nyolcvan általános iskolás vehet részt azokban a nyári táborokban, amelyeket a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) szervez júliusban a Debreceni Egyetem mentorhallgatóinak közreműködésével. Az erről szóló megállapodást csütörtökön a DSZC székházában tartott sajtótájékoztatón írták alá.

A 2018-ban útjára indított Tanítsunk Magyarországért program célja, hogy támogassa a lehetőségektől távol élő általános iskolásokat, hogy sikeresen elvégezhessék alapfokú tanulmányaikat, ezt követően szakmát válasszanak vagy akár felsőoktatási intézményekben képezzék tovább magukat.

- Köszönet illeti a Debreceni Egyetemet, amely az országban elsőként csatlakozott a programhoz, mentorhallgatókat biztosítva a TMO sikeréhez, biztosítva, hogy az általános iskolás korosztályhoz közel álló fiatal felnőttek segítsék a 7-8. osztályos diákokat Hajdú-Biharban tanulmányi munkájuk során – fogalmazott György László.

A TMO program koordinációjáért felelős kormánybiztos kiemelte: a DSZC pedig az az intézményfenntartó, amely első alkalommal szervez nyári tábort a mentorált kisdiákok számára.

A júliusra tervezett három, egyhetes bentlakásos programban csaknem 80 kisdiák kap lehetőséget arra, hogy megismerkedjen a Debrecen nyújtotta lehetőségekkel.

- Fontos, hogy a DSZC és a DE leendő diákjai, a város majdani munkavállalói saját tapasztalatokat szerezzenek, hiszen csupán ennek alapján tudnak majd döntést hozni a továbbtanulásról vagy a munkavállalásról – emelte ki Papp László, Debrecen polgármestere.

A Debreceni Szakképzési Centrum 2022 szeptemberében kapcsolódott be a TMO munkájába.

- A Debreceni Egyetemmel kötött együttműködés részeként a DSZC minden tanévben vendégül látja azokat a hallgatókat, akik mentorként tevékenykednek, tájékoztató előadásaikon megismerkedhetnek a megújult szakképzési rendszerrel, annak lehetőségeivel, hogy közösen támogathassák a programban részt vevő általános iskolások pályaorientációját – hangsúlyozta Szilágyi Sándor, a DSZC főigazgatója.

A Debreceni Egyetemen jelenleg 108 hallgató mentorál 12 Hajdú-Bihar vármegyei általános iskolában tanuló több mint 500 kisdiákot.

- Közülük választják ki majd azt a csaknem 80 szerencsés 7-8. osztályost, akik részt vehetnek a debreceni nyári táborokban – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Forisek Péter.

A DE Tanárképzési Központ főigazgatója, a TMO intézményi szakmai vezetője hozzátette: a táborozók a programok során látogatást tesznek majd az egyetem Főépületében, a városban lévő campusokon és a Dóczy utcai sportcampuson, emellett megismerkednek a DSZC szakképzési kínálatával és a város nyújtotta kulturális lehetőségekkel, köztük a Nagyerdei Kultúrparkkal és a Vidámparkkal is.

Debrecen városa azzal járul hozzá a kezdeményezés sikeréhez, hogy a diákok számára a közösségi közlekedés igénybevételét térítésmentesen biztosítja a tábor ideje alatt.

Sajtóközpont – BZs