Születésnapi ökológiai konferencia

Köhler Mihály kutatómérnök 85. születésnapja tiszteletére tartottak jubileumi tudományos tanácskozást a Böszörményi úti campuson.

A Farmer Expo szakkiállítás kísérőrendezvényeként az ökológiai gazdálkodás és régiófejlesztés témakörében szervezett csütörtöki programon nemcsak Köhler Mihály munkásságát idézték fel az előadók, hanem áttekintették mások mellett az ökogazdálkodás jelenét és jövőjét, valamint korlátait és lehetőségeit is.

Nábrádi András, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdálkodástudományi Intézetének vezetője köszöntőjében visszatekintett Köhler Mihály életének főbb állomásaira és kiemelkedő eredményeire. A szaktekintély 1972 és 1990 között dolgozott a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, ahol többek között tervezőként, szaktanácsadóként és kutatóként is tevékenykedett egészen nyugdíjazásáig. Később részt vett a Tokaj vidék ásványi anyagainak tanulmányozásában, 1993-ben pedig saját vállalkozást indított. Húsz éve öko-biológiai gazdálkodással foglalkozik, előállít például tokaji biobort is.

- Közel 200 publikációja jelent meg, 70. születésnapján 2000-ben három kötetben foglalta össze munkásságát. Új tudományos innovációs felfedezései a szikes talajjavítás, tápanyaggazdálkodás, -utánpótlás, talajhibák megszüntetése témakörökhöz kapcsolódnak, emellett foglalkozott a Tokaj-Zemplén hegyvidék riolittufa kutatásával is – sorolta Nábrádi András.


Az intézetigazgató kiemelte: mezőgazdász, kutató, főmunkatárs, őstermelő, mezőgazdasági szaktanácsadó munkakörein túl Köhler Mihály kitartó innovátor és kiváló közéleti szereplő. Alapítója például a Biokultúra Egyesületnek, többek között az Arany Géniusz díjas feltaláló és lovagjává avatta a Feltalálók Nemzetközi Lovagrendje is.

Sajtóiroda - DO