Szentirmai Attila (1930-2019)

Életének 90. évében elhunyt Szentirmai Attila biológus, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori rektorhelyettese, számos díj és kitüntetés birtokosa.

„Törekednünk kell arra, hogy napi tevékenységünk ne silányuljon munkává”

Szentirmai Attila 1930. február 26-án született Budapesten. Édesapját a világháborúban elveszítette, így korán családfenntartó lett; tanulmányai mellett autószerelőként dolgozott. Az ELTE-n szerzett biológia-kémia szakos tanári oklevelet. 1955-től 30 éven át a Gyógyszeripari Kutatóintézet munkatársa, ahol a Mikrobiológiai Főosztály vezetőjeként a hazai biológiai alapú gyógyszergyártás- és fejlesztés meghatározó szereplőjévé vált. Akadémiai doktori értekezését – mely többek között négy Nature cikkre is épült – 1981-ben védte meg.

Pályafutását Debrecenben, a KLTE TTK frissen alakult Mikrobiológiai és Biotechnológiai Tanszékének vezetőjeként folytatta. A tanszék megszervezésén túl beindította a biotechnológus képzést, jegyzeteket és tankönyveket írt, doktori programot szervezett. Tanítványai országszerte keresett szakemberekké váltak. Három éven át volt tanárképzési rektorhelyettes. A 2000-es évek elején, immár emeritus professzorként részt vett a biomérnöki szakképzés kialakításában; 84 éves koráig tanított a TTK Biomérnöki Tanszékén.

Szentirmai Attila személyében az ipari mikrobiológia legismertebb magyar művelője, páratlan tiszteletnek és szeretetnek örvendő, iskolateremtő professzora távozott az élők sorából.