Science NO Fiction 2.0

Robotprogramozási versennyel és tudományfesztivállal népszerűsíti a természettudományokat a National Instruments. A cég különleges rendezvényén az egyetemmel és más vállalatokkal közösen motiválja a fiatalokat, hogy a mérnöki pályát válasszák.

- Debrecen stratégiai céljai mindig a város meghatározó szereplőinek összefogásában valósulnak meg, így van ez a természettudományi oktatás, a mérnökképzés kapcsán is, hiszen az önkormányzat, az egyetem és a gazdasági szereplők közös érdeke, hogy megfelelő utánpótlás álljon rendelkezésre a magas hozzáadott értéket termelő iparvállalatok számára – fogalmazott a Science NO Fiction 2.0 Tudományfesztivál pénteki sajtótájékoztatóján mondott köszöntőjében Komolay Szabolcs alpolgármester.

Hozzátette: a tudományfesztivál egy kiváló eszköz, hogy a cég az életkori sajátosságainak megfelelő módon szólítsa meg a gyerekeket, akik később ilyen irányba folytathatják tanulmányaikat, s az egyetemi végzést követően el is tudnak helyezkedni a vállalatnál.

A megfelelő informatikai tudással rendelkező szakemberek iránti növekvő keresletre hívta fel a figyelmet a tájékoztatón Aszalós László, a Debreceni Egyetem Informatikai Karának gazdasági és külkapcsolati dékánhelyettese.

- A jövőben egyre több területen – a kereskedelemtől a gyógyszergyártásig – lesz szükség informatikához értő szakemberekre, ehhez pedig már korán el kell kezdeni a fiatalok orientációját a pálya felé – emelte ki Aszalós László.

A dékánhelyettes kifejtette: a National Instruments meghatározó ipari partnere a karnak, többek között informatikai berendezésekkel és korszerű szoftverkörnyezettel támogatják a képzést, speciális kurzusokat tartanak, gyakorlati lehetőséget, illetve szakdolgozati és diplomamunka-témákat biztosítanak a hallgatóknak, valamint részt vesznek a kar szakmai napjain, rendezvényein.

- Az idei év újdonsága, hogy a legkorszerűbb technológiákhoz, valamint az ipari igényekhez illeszkedően teljesen újraépítettük képzéseinket, melyhez az olyan partnervállalatok észrevételeit és javaslatait is figyelembe vettük, mint az NI. A terveink között szerepel egy tananyag-felügyeleti bizottság felállítása, amelyben – a KKV-któl a multinacionális cégek – helyett kapnak a térség informatikai cégei, s az ő segítségükkel tartanánk folyamatosan naprakészen az oktatásban használt tudásanyagot – tájékoztatott Aszalós László.

A digitális írástudás fontosságát hangsúlyozta Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője is, aki rámutatott: minél fiatalabb korban ismerkednek meg a technológiai újdonságokkal a gyerekek, annál befogadóbbak, ennek köszönhető, hogy a cég által mentorált óvodákban már robotokat programoznak az 5-6 évesek.

- A gyerekeknek szeretnek játszani, s mi ezen keresztül mutatjuk meg nekik, hogy milyen csodákra képesek az informatikai segítségével. Az óvodától a középiskoláig a saját koruknak megfelelő robotokkal tanulják meg a folyamatokat, így az egyetemre kerülve már a valódi termelésben használt technológiákat sajátíthatják el. Ez a folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy az Ipar 4.0 célkitűzéseinek megfelelő szakembereket képezzünk – jelentette ki Ábrahám László ügyvezető.

A Science NO Fiction 2.0 elnevezésű rendezvényen a fiatalok megismerhetik a Puli Space Technologies-t, találkozhatnak a Magyar Robotépítők Egyesületével, Härtlein Károly fizikatanár pedig Brutális fizika show-val kápráztatja el a nézőket jövő hétvégén.

A Tudományfesztivál keretében rendezik február 5-én a FIRST LEGO League nemzetközi robotprogramozási versenysorozat kelet-európai döntője is, ahol négy ország legsikeresebb középiskolás csapatai mérik össze felkészültségüket és kreativitásukat. A Csehország, Románia, Szlovákia és Magyarország legjobbjai Debrecenben találkoznak majd és erőpróbájuknak a nagyközönség is tanúja lehet a Kölcsey Központban.


Az NI tavaly első alkalommal rendezte meg a Science NO Fiction-t, aminek akkor két nap alatt 4000 látogatója volt. Az idei célkitűzés, hogy február 4-én és 5-én 5000 látogató vegyen részt a Tudományfesztiválon.

A rendezvény részletes programja ide kattintva elérhető.

Sajtóiroda - TPL