Rangos országos viadalon remekeltek GTK-s hallgatók

Második helyezést értek el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar (DE GTK) hallgatói a XXII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Versenyen (OPEV). Hazánk egyik legrangosabb közgazdasági megmérettetését Győrben rendezték.

A viadal első, online fordulóján egy esettanulmányt kellett megoldani a négyfős csapatnak január végén. A feladatot 12 és fél óra alatt teljesítették a hallgatók a DE GTK egyik tantermében. Ennek eredménye alapján alakult ki a döntő 12 csapatos mezőnye.

A végső megmérettetést február 2-án és 4-én rendezte meg a Széchenyi István Egyetem. A Debreceni Egyetem Fájnensz 2.0 nevű csapata az A döntőben küzdött az első 6 helyért, míg a B döntő résztvevői a 7-12. helyekért versengtek.

A színvonalas pályamunkákat és az azokból készült prezentációkat szakmai zsűri értékelte. A második helyezést végül a Pelyák Lejla, Puskás Orsolya, Virág Ágota és Gyulai Ádám alkotta debreceni csapat hozta el. A második helyezettnek járó oklevél mellett a DE Gazdaságtudományi Kar hallgatói vásárlási utalványt, könyvcsomagot és ajándékcsomagot nyertek.

A DE GTK hallgatóit a kar dékánja, Fenyves Veronika kísérte el a versenyre. Kiemelte: az esetmegoldás során egy műanyagipari vállalat gazdasági helyzetét kellett elemezni, üzleti tervet készíteni és az esetet adó vállalat controlling rendszerének felépítésére kellett javaslatot tenni. A dékán megjegyezte: a zsűri kiemelte a csapat stratégiai gondolkodását és a controlling rendszer felépítésére vonatkozó megoldását.

 

Sajtóközpont