A Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport egyike annak a Debreceni Egyetemen működő tizennégy kutatócsoportnak, amelynek működését a Magyar Tudományos Akadémia finanszírozza. A 2013-ban indult öt éves kutatási program középpontjában a magyar nyelv Árpád-korból fennmaradt emlékeinek a vizsgálata áll.
- A hét főállású alkalmazottal dolgozó kutatócsoport tagjai eddig négy PhD-értekezést, egy habilitációs és egy akadémiai disszertációt nyújtottak be, valamint hat könyvet és ötvenhat tanulmányt jelentettek meg – foglalta össze megnyitójában a kutatócsoport eddigi sikereit a legújabb kötetek bemutatóján Maticsák Sándor, a Debreceni Egyetem Finnugor Nyelvtudományi Tanszékének vezetője.
A Magyar Nyelvtudományi Intézet igazgatója, Hoffmann István emlékeztetett arra, hogy két évtizeddel ezelőtt Debrecenben fogalmazódott meg a hatalmas magyar hely- és névtörténeti anyag feldolgozásának terve, azóta is tart a szakembernevelés, és mára a Debreceni Egyetem a hazai hely- és névkutatás elismert központjává vált.
A Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport által vizsgált korszakban a magyar írásbeliség nyelve szinte kizárólag a latin volt, ám a fennmaradt szövegekben, a különféle jogi iratokban, oklevelekben, történeti munkákban (gesztákban és krónikákban) a magyar helynevek és személyneveknek ezrei szerepelnek. Ezek elemzése – lévén nyelvi elemek – elsődlegesen a nyelvtudomány eszközeivel történik, ám tanulságaik szinte minden történeti érdeklődésű tudomány számára alapvető fontosságúak. Kiemelkedő forrásértékük ellenére sem történt meg eddig a teljességre törekvő feldolgozásuk, noha a tudomány már régóta érdeklődik irántuk: ennélfogva pedig az eddigi tudományos eredmények is feltétlenül újraértékelésre szorulnak.
A kutatócsoport e kérdéskört tanulmányok, monográfiák, tudományos előadások formájában dolgozza fel, és a tudományos tevékenység támogatására nagyméretű online adatbázisokat is épít. E munka eredményeképpen látott napvilágot a közelmúltban két olyan könyv, amelyek a hely- és személynévkutatás fontos részterületeit érintik.
Rácz Anita Etnonimák a régi magyar településnevekben című munkája azokat a magyar helységneveket tekinti át, amelyekben valamilyen nép neve szerepel. Ennek előzményeképpen öt évvel ezelőtt jelent meg az a könyve (Adatok a népnévvel alakult régi településneveink történetéhez), amely szótárszerűen tárja az olvasó elé az ide tartozó magyar helynévanyagot a kezdetektől a 16. századig. Abban csaknem ezer településnév sok ezernyi névadatában 47 népnevet tudott a szerző bemutatni: a besenyőtől a böszörményen át az oláhig és a szászig. Vizsgálja azokat a nyelvi formákat, amelyekben e helynevek megjelennek (Székely, Tóti, Kálozd, Oroszfalu, Magyarfenes), elemzi a nevek időbeli megjelenését és térbeli eloszlását.
- Rácz Anita 1321 helynévalakot vizsgál és 47 népnév szótörténeti elemzését végezte el, fontos tudományos eredménye, hogy megállapította, a helyneveknek is van kronológiája, bizonyos formák kimutathatóan divatosak voltak egyes korszakokban. Rácz Anita nyelvi anyag vizsgálatából indult ki és jutott elméleti következtetésre – értékelte Hoffmann István az új kötetet.
Tóth Valéria Személynévadás és személynévhasználat az ómagyar korban című könyve tudományos kérdésként azt állítja a középpontba, hogy a személynevek tanulmányozása milyen módon segítheti a múlt megismerését. A régi forrásokban sokszor igen bonyolult alakban megjelenő nevek mögött igyekszik felderíteni a korabeli valós, élőszóbeli névhasználatot. Bemutatja azt az izgalmas és bonyolult folyamatot, amelynek során a nomadizáló, török kapcsolatokkal rendelkező honfoglaló magyarság személynévadási szokásai a középkor évszázadai alatt a nyugat-európai keresztény névadás hatására gyökeresen átalakulnak. Érzékelteti ugyanakkor azt is, hogy egyetlen korszakban sem tekinthetjük a névállományt homogén névcsoportnak, hanem minden korszakban egymás mellett élnek a legkülönbözőbb névadási folyamatok. Ezek elemzése révén felvillantja azokat a folyamatokat is, amelyek elvezetnek a mai személynévviselési formák kialakulásához.
- Tóth Valéria nemcsak az Árpád-kor előtti személynevek elemzésére alkotott modellt, de vizsgálati módszerét a későbbi korok kutatására, sőt más nyelvek esetében is használhatjuk. Kimutatta, hogy a nemzetiségnevek (például Aba, Csák) a 13. század második felében voltak a legnépszerűbbek. A jövőbeli kutatók számára megkerülhetetlen munka fontos megállapítása, hogy a névadás sokkal inkább kulturális, mint nyelvi tényező, olvashatunk a kötetben arról is, hogy az arisztokraták és közemberek mennyire eltérően adtak neveket – emelte ki az új könyv értékeit Hoffmann István.
A két könyv kiemelkedő tudományos eredményei is mutatják, hogy a debreceni Magyar Nyelv- és Névtörténeti Kutatócsoport, amely szorosan együttműködik a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékével, a tudományterület kiemelkedően fontos, nemzetközileg is elismert műhelye. Ez utóbbit bizonyítja az is, hogy a Nemzetközi Névtudományi Társaság úgy döntött, hogy a háromévenként rendezett nagyszabású nemzetközi kongresszusának 2017-ben Debrecen adhat otthont, első magyarországi helyszínként a rendezvény 80 éves történetében.
A kutatócsoport terveit illetően Tóth Valéria, a Debreceni Egyetem professzora elmondta, hogy 2018-ig több új szótár elkészítését is tervezik, bővítik az online elérhető digitális helynévtárat és több monografikus kötetben dolgozzák fel a 11. századi okleveleket.
Sajtóiroda - SzL
