A Természettudományi és Technológiai Kar tizenhat ipari partnere – köztük a duális képzésekben résztvevő hat vállalat – mutatkozott be a hallgatóknak a kar 6. Szakmai Napján.

- Ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy az oktatásnak és az iparnak nagy szüksége van egymásra. A cégeknek is érdeke, hogy itt legyenek, hiszen egyre kevesebb a szakképzett munkaerő, ugyanakkor mi is a vállalatok segítségére szorulunk, hogy az iparági igényeknek még inkább megfelelő szakembereket tudjunk kibocsájtani. A duális képzés nem egy valóságtól elrugaszkodott dolog, hanem szükség van rá, fennálló igényekre ad választ – hangsúlyozta a szerdai szakmai nap megnyitóján mondott köszöntőjében Pintér Ákos.

A dékán felidézte, hogy a Természettudományi és Technológiai Kar a biztos elméleti hátteret nyújtó természettudományi tudásbázisára épülve 2006-tól mérnöki szakokat is kínál. Utóbbiakon alapul az a két duális képzés – a vegyészmérnök és a villamosmérnök –, melyeket idén szeptemberben indított be a kar olyan partnerek közreműködésével mint az EoN, az FAG, a Jabil, a National Instruments, a RAFI Hungaria, illetve a BorsodChem.

A hat cég mellett a kar további ipari partnerei (DataExpert, ELI-HU, Festo, LEGO, Mol Petrolkémia, Profession.hu, Richter Gedeon, Takata, TEVA, VWR) vettek részt a két nagy előadóban tartott rendezvényen, melyen idén először nemcsak előadásokkal, hanem standokkal is várták a természettudományi és technológiai képzésekben résztvevő hallgatókat.


A cégek képviselői ismertették vállalatuk tevékenységét, az általuk támasztott elvárásokat, valamint bemutatták, hogy milyen karrierlehetőségeket, illetve juttatásokat tudnak ajánlani a leendő munkavállalóknak.

Több szakember is arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy ma már nem plusz pont, hanem szinte elvárás, hogy a különböző mentor- és ösztöndíjprogramok révén a diákok minél hamarabb – már tanulmányaik során – megismerjék a vállalatokat. Ehhez a cégek minden segítséget megadnak: a gyárlátogatások mellett rövidebb vagy hosszabb szakmai gyakorlatra várják a fiatalokat, segítenek szakdolgozati témát választani, tagjai lehetnek a vállalati mentorprogramnak, illetve van olyan cég is, amely külön ösztöndíjjal népszerűsíti a mérnöki pályát a lányok körében.

- A megfelelő szakmai ismeret és a nyelvtudás mellett a jelöltek személyes hozzáállása is meghatározó szempont, fontos, hogy a hallgató nyitott, érdekelődő, motivált legyen, azonosulni tudjon a vállalat céljaival – hangsúlyozta Vigh-Kis Anasztázia, a Mol Petrolkémiai Zrt. MPK Üzleti Támogatás és Projektmenedzsment Iroda vezetője.

Sajtóiroda - TPL