A Debreceni Egyetem IRONHEART-kutatócsoportja új molekulát fedezett fel, amelyből gyógyszer készülhet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére. Ez az egyik kiemelkedő eredménye a most lezárult négyéves kutatássorozatnak. Az IRONHEART-programban több mint 130 szakember vett részt.

Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedés vezető haláloknak számít, és az életminőség romlásában is az egyik legfontosabb rizikófaktor. Éppen ezért a program célja elsősorban az új megelőzési és kezelési lehetőségek feltárása volt. 

- Kutatóhálózatunk a Debreceni Egyetemre hozta az ér- és szívbetegségek egyik nemzetközi központját. A program komplexitására utal, hogy a koraszülöttek érbetegségeitől kiindulva lefedi az idős, nagyon súlyos beteg emberek gondjait is. Projektünk azért egyedülálló, mert az alapkutatást klinikai vizsgálatokkal együtt végezve elemezte az összefüggéseket. Azért is különleges, mert az országban egyedülálló módon programjaink földrajzilag egymás mellett, közvetlen közelségben működtek, és az elméleti intézetek, klinikák így együtt dolgozhattak – ismertette a hétfői projektzáró rendezvény Balla György egyetemi tanár, a projekt szakmai vezetője.  

A négy évig tartó IRONHEART-program egyik legfontosabb eredménye, hogy a szakemberek egy új molekulát (BGP-15) találtak, amelyből a jövőben gyógyszer készülhet. Már zajlanak a klinikai vizsgálatok, az eredmények pedig meggyőzőek.  

- A gyógyszermolekula már klinikai humánvizsgálatok alapján is biztonságosnak mutatkozik kardiális aritmiák kezelésében, és reményeink szerint hamarosan vizsgálhatjuk a szívelégtelenség relaxációs zavarral járó formájában. Az IRONHEART-program egy gyógyszermolekulával gazdagította a tudományt egy olyan területen, ahol még hatékony gyógyszerjelölt sem volt.  Ez hatalmas érték a Debreceni Egyetem és a kardiovaszkuláris tudomány számára is - hangsúlyozta Csanádi Zoltán egyetemi tanár, az aritmia alprogram vezetője. 

A kutatócsoport emellett kiemelkedő eredményeket ért el az életminőség javításában a krónikus vesebetegeknél, a stroke-os betegeknél, illetve a Covid-19 okozta krónikus kardiovaszkuláris szövődmények esetében. Az onkológia is az IRONHEART-program egyik alprogramja volt. Az emberi daganatok érrendszere agresszív módon segíti a növekedést, az áttétek kialakulását. A kutatók ennek kapcsán a daganatot tápláló erek elpusztítását, az érfejlődés gátlását is vizsgálták. A négyéves programban modern laboratóriumi eljárásokat, módszereket is kidolgoztak, amelyek a mindennapi rutindiagnosztika részévé válhatnak.


Az IRONHEART konzorciumot 11 kutatócsoport alkotta, két akadémikus, kilenc MTA doktora irányította az alprogramokat.  A projektben több mint 130 szakember dolgozott, és mintegy 100 nemzetközi, magas színvonalú tudományos dolgozat született.

A szakmai vezetők fontosnak tartották a tudományos utánpótlás nevelését is. Ezért mind a graduális, mind a posztgraduális képzésben részt vettek, és a kiemelkedő fiatal kutatókat az egyetemen tovább foglalkoztatják, biztosítják számukra a kutatói életpálya modellt.

A program 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással, a „Szív- és Érkutatási Kiválóságközpont – IRONHEART” (GINOP-2.3.2-15-2016-00043) pályázat keretében valósult meg.

Sajtóiroda-CzA