Egyetemi tanári kinevezésről szóló okiratokat adtak át ünnepélyes keretek között a Debreceni Egyetem (DE) Főépületében szerdán. Az intézmény új professzorai talárba öltözve kapták meg oklevelüket.

Újabb 12 egyetemi tanára van a Debreceni Egyetemnek. Az új professzorok Pintér Ákostól, a DE általános rektorhelyettesétől az Aulában vették át kinevezésüket. A rendezvényen Pintér Ákos arról beszélt, hogy ez nagyon fontos momentum, komoly fordulópont az egyetemi oktatók életében.


– Gratulálok ahhoz, hogy ebben az embert próbáló időszakban sikerült teljesíteni azt az elvárást, amit a Debreceni Egyetem támaszt az egyetemi tanárokkal szemben – jelentette ki a rektorhelyettes.

A Magyar Közlöny 196. számában jelent meg a köztársasági elnök 377/2020. (VIII.30.) KE határozata a kinevezett egyetemi tanárokról. Ez alapján szeptember 1-től a Debreceni Egyetem 9 oktatója kapott egyetemi tanári kinevezést:
Árva Zsuzsanna, Állam- és Jogtudományi Kar, Közigazgatási Jogi Tanszék
Fézer Tamás, Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék
Oláh László István, Általános Orvostudományi Kar, Neurológiai Klinika
Borsos Balázs Péter, Bölcsészettudományi Kar, Néprajzi Tanszék
Tornai István Alajos, Fogorvostudományi Kar, Fogorvosi Orvostani nem önálló Tanszék   
Kovácsné Bácskay Ildikó Katalin, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszertechnológiai Tanszék
Vecsernyés Miklós Imre, Gyógyszerésztudományi Kar, Gyógyszertechnológiai Tanszék  
Karaffa Erzsébet Mónika, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Élelmiszertudományi Intézet      
Kalmár Ferenc, Műszaki Kar, Gépész-és járműmérnöki Intézet, Épületgépészeti- és Létesítménymérnöki Tanszék.

 

A Magyar Közlöny 227. számában megjelent a köztársasági elnök 468/2020. (X.20.) KE határozata a 2020. november 1-től kinevezett egyetemi tanárokról. Eszerint november 1-től a Debreceni Egyetem újabb három oktatója kapta meg a kinevezést:
Fenyves Veronika, Gazdaságtudományi Kar, Számviteli és Pénzügyi Intézet, Kontrolling nem önálló Tanszék 
Czeglédi Levente, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet
Kocsis Imre, Műszaki Kar, Ipari folyamatmenedzsment Intézet, Műszaki Alaptárgyi Tanszék munkatársait egyetemi tanárrá nevezték ki.

A rövid és szűk körű ünnepségen betartották a járványügyi előírásokat.
 

Sajtóiroda - OCs