A járványügyi veszélyhelyzetben változik az egészségügyi ellátás a DE Klinikai Központban és a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban. A betegek egészségének védelme és a járvány hatékony megelőzése miatt a halasztható beavatkozásokat és orvos-beteg találkozásokat minimálisra csökkentik.

A látogatási tilalom is érvényben marad. A sürgős eseteket azonban továbbra is ellátják az intézményben. A rendkívüli intézkedések célja, hogy a fertőzés terjedését megakadályozza vagy lassítsa. 
Az Emberi Erőforrások Miniszterének a kormany.hu-n megjelent közleménye szerint az új koronavírus megbetegedések miatt elrendelt veszélyhelyzetben csökkenteni kell az orvos-betegtalálkozók számát és a távkonzultációt kell előtérbe helyezni.

A Debreceni Egyetemen működő mintegy 500 szakrendelésen évente több mint 3 millió orvos-beteg találkozó történik. Az eredményes megelőzés érdekében a sürgősséget nem igénylő beavatkozásokat, így a tervezett, de halasztható műtéteket és a szakrendelési időpontokat lemondják. Az országos rendeletnek megfelelően, a változások március 16-án léptek életbe.

A jelenlegi veszélyhelyzetben elhalasztanak minden olyan betegtalálkozást, amely egy későbbi időpontban megvalósulhat anélkül, hogy a beteg egészsége visszavonhatatlanul károsodna. Ez azonban nem érinti a kiemelt figyelmet érdemlő betegcsoportokat, így a daganatos betegeket, a transzplantáltakat, az immunhiányos állapotban lévőket és a hematológiai betegségekben szenvedőket.

A még működő szakrendeléseken a betegek fogadási rendjét jelentősen ritkítják, a várók telítettségét megszüntetik. A vizsgálatok elhalasztásáról a betegeket értesítik, ugyanakkor az intézmények azt kérik, hogy aki sem telefonon, sem email-ben nem kap tájékoztatást, mielőtt elindulna a korábban fixált időpontra, előtte hívja fel kezelőorvosát vagy a szakrendelést. A szakrendelések elérhetősége a Debreceni Egyetem honlapján megtalálható. A működő szakrendelések új betegfogadási rendjéről az intézmények folyamatosan tájékoztatják a lakosságot.

Az új rendelkezések érintik a műtéti szakmákat és a diagnosztikát is. A korábban kiadott nem sürgősségi MRI vagy CT időpontokat átütemezik. Új időpontot a veszélyhelyzet elmúltával lehet majd kérni.

A Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikán a műtétek felét végzik el, eddig mintegy 250 műtétet mondtak le a fertőzések megelőzése miatt. Az Idegsebészeti Klinikán a műtéti szám 30 százalékra csökkent. A Szívsebészeti Klinikán is halasztják a programozott műtéteket, de a sürgős szívsebészeti operációkat folyamatosan ellátják. Ez naponta jelenleg átlagosan két műtétet jelent.

A DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban a három ütemben tervezett kapacitás-átszervezés keretében első lépésben az Infektológiai Intézet 40 ágyát 60 ágyra bővítették, az ellátás két emeleten zajlik, a meglévő intenzív osztályon pedig a súlyos légzési elégtelenségben szenvedők ellátására 16 ágy kapacitás áll rendelkezésre, mely kiegészült a légúti elkülönítő helyiség 4 intenzív ágyával. Szükség esetén a további lépcsőkben mind az infektológiai, mind az intenzív kapacitásokat jelentősen tudják növelni, hogy minden beteget a lakóhelyéhez közel, Debrecenben láthassanak el. Átalakították az egyetemi kórház működési rendjét, hogy felkészülten várhassák a járvány következő fázisát.

A DE Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Bethlen utcai Rendelőintézetében egykapus bejutási rendszert alakítottak ki, ahol a  sürgős ellátást igénylő betegek Intézménybe való belépése irányított. Szakaszosan csak bizonyos számú beteget engednek be egyszerre, a megfelelő izoláció miatt. Belépést követően minden betegnél kézfertőtlenítés, lázmérés, állapotra vonatkozó kikérdezés történik. Ezt követően kerül sor a vizsgálatra, a beteg állapotától függően sebészeti szájmaszkban.  Amennyiben járványügyi szempontból szükséges, a beteget az erre a célra kialakított rendelőben elkülönítik. Itt történik a megfelelő védőeszközökkel ellátott szakorvosi vizsgálat valamint a protokollnak megfelelő további betegút meghatározás.

A veszélyhelyzet miatt a szűréseket is elhalasztják, így átmenetileg szünetel az emlőszűrés és a vastagbélrák szűrés. A fogászati alapellátás keretében pedig kizárólag a sürgősségi fogászati beavatkozásokat végzik el.

A stroke esetében a Debreceni Egyetemen folyamatos a neurológiai és intervenciós radiológiai ellátás, a szívizom infarktus esetében a kardiológiai és kardiológiai intervenciós ellátás és változatlanul, de a járványügyi helyzetnek megfelelően működik a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Sürgősségi Osztálya és a Sürgősségi Klinika is. A járványügyi helyzet miatt a sürgősségi ellátás keretében érkező betegeknél fizikailag is biztonságosan elkülönítik a betegutakat, hogy a fertőzés gyanújával érkezők ne érintkezzenek a traumatológiai ellátásra érkezőkkel.

A Debreceni Egyetem minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik megelőzni az új koronavírus terjedését, mérsékelni a csoportos és tömeges fertőzéseket. A nem sürgős vizsgálatok és beavatkozások halasztása a betegek és az egészségügyben dolgozók védelmét egyaránt szolgálja, az intézkedések végrehajtásához az intézmény minden érintettől belátó megértést és közreműködést kér.

Sajtóiroda - CzA