Bánhidi Bence a Gazdaságtudományi Kar kettős életpályamodelljének keretében folytatja felsőoktatási tanulmányait.
- A Gazdaságtudományi Karon fontosnak tartjuk a kettős életpályamodell támogatását, amit jól mutat, hogy évek óta rengeteg élsportoló választja az intézményünket. Számukra egyedi, rugalmas tan- és vizsgarendet biztosítunk, hogy az oktatást és a számonkéréseket is sikeresen össze tudják egyeztetni a versenysporttal. Tapasztalataink szerint ez a fajta rugalmasság a legfőbb érv, amiért a válogatott kézilabdázók is a Debreceni Egyetem mellett döntenek – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Fenyves Veronika, a Gazdaságtudományi Kar dékánja.
A Pick Szeged csapatkapitánya – aki konzultációra érkezett Debrecenbe – elárulta, hogy játékostársainak ajánlására választotta a Debreceni Egyetemet.
- Voltak próbálkozásaim az egyetemi tanulmányokkal, azonban nem ment zökkenőmentesen a sporttal való egyeztetés. Most úgy érzem, jó helyre érkeztem, mert itt valódi segítséget és rugalmasságot kapok a sport, az egyetemi és a civil karrierem egyidejű építéséhez.
A Debreceni Egyetemen már több, mint tíz éve működik a sportmentor program, amelyben minden élsportoló hallgató előmenetelét egy mentor tanár segíti. Emellett mindenkinek van egy tutora, egy hallgató segítője is, aki saját órai jegyzeteivel támogatja a sportolókat, így a hallgató az e-learnig rendszerben a teljes tananyaghoz hozzájut. Bánhidi Bence mentora Pfau Christa, a Sportgazdasági és -menedzsment Intézet egyetemi docense.
- Bár az élsportoló hallgatóinktól pontosan ugyanazokat a tanulmányi követelményeket várjuk el, mint a nappali tagozatos társaiktól, a felvételitől egészen a diploma megszerzéséig egy sokkal rugalmasabb időbeosztást és személyre szabott mentorálást garantálunk a számukra – tette hozzá Bácsné Bába Éva, a GTK Sportgazdasági- és menedzsmentintézet igazgatója.
Bánhidi Bence tanulmányai mellett jelenleg a rehabilitációra fókuszál. A Szeged beállósa sérülése miatt ugyanis kénytelen volt kihagyni az EHF – Bajnokok Ligája utolsó mérkőzéseit, és Sótonyi László, a válogatott új szövetségi kapitánya sem tudta behívni az Európa-bajnoki selejtezőkre készülő csapatba.
- Az elmúlt öt évben sokat erősödött a hazai bajnokság. Az élcsapatokban magasak az elvárások és komolyak a célkitűzések. Örömtelinek tartom azonban, hogy Szegeden egyre több fiatal tud beépülni az első csapatba. Ami a válogatottat illeti, amíg az egészségem engedi, maximálisan nyitott vagyok a közös munkára. Jól látható, hogy a nemzeti együttes kerete is jelentősen megfiatalodott, de a legfontosabb most az, hogy jöjjenek az eredmények – hangsúlyozta a Tisza-parti klub csapatkapitánya.
A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karát a 2026/2027-es tanévtől erősíti Imre Bence, Szuper Kupa győztes válogatott szélső, a ONE Veszprém játékosa, Ludmán Marcell junior világbajnoki ezüstérmes, a spanyol élvonalbeli Frigoríficos do Morrazo kézilabdázója, Nagy Benedek válogatott kézilabdakapus, a BM Atlético Valladolid játékosa, továbbá Jánosi Tamás, válogatott kerettag bal átlövő is, aki jelenleg a spanyol első osztályú Tubos Aranda Villa de Aranda kézilabdázója.
Sajtóközpont - ÉE