Karácsony a hagyományok jegyében

Idén is a népi kézművesség fennmaradt mesterfogásainak segítségével készültek a karácsonyi ajándékok és díszek a Bölcsészettudományi Kar Néprajzi Tanszék hallgatóinak jóvoltából.

A szerdai program a Hagyományok Hete zárónapján várta az érdeklődőket: elsőként a Mosolykert Óvoda Nyuszi és Pillangó csoportja érkezett, hogy a legkisebbek is megismerkedjenek a csuhébabák készítésének titkaival, a nemezeléssel, gyöngyökkel díszítsék a tobozokat, gyöngyből fűzzenek angyalkát a fenyőfára, amelyre a házi készítésű, fahéjjal, bazsalikommal, majoránnával illatosított mártott gyertya is felkerül majd.


- Az elméleti órák, a tanulás, a vizsgák mellett fontosnak tartjuk, hogy őrizzük, ápoljuk és tovább éltessük a hagyományokat, amelyek szorosan kapcsolódnak a karácsonyi ünnepkörhöz – mondta a hirek.unideb.hu portálnak a Hagyományok Hete fő szervezője, Doma Boglárka PhD-hallgató.


Ajándékkészítés közben a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium és Kollégium diákjaiból verbuvált kántálók is bemutatkoztak karácsonyi énekekkel.


Amellett, hogy a néprajzosok karácsonyi ajándékkészítése mostantól egész hetes sorozattá nőtte ki magát, a programok körét ebben az évben jótékony célú adománygyűjtés is gazdagította.
Azok, akik tartós élelmiszert, tisztítószert, játékot ajánlanak fel, egy sorsjegyet kapnak cserébe, amellyel a program szerdai záróestjén, a néprajzos szakest keretében könyvcsomagot és népi iparművészek alkotásait lehet elnyerni.


Az összegyűlt adományok a Forrás Lelki Segítők Egyesületének közreműködésével jutnak el a rászorulókhoz.


A Hagyományok Hete a gólyák avatásával zárul a Főépületben.


Sajtóiroda - BZs