Nagyszabású koncertre készül az Android zenekar, fennállásuk negyvenötödik évfordulója alkalmából különleges összegzést adnak. A formáció a három órán át tartó zenéléssel szeretné a lehető legátfogóbb módon bemutatni zenei hatásokban bővelkedő, tartalmas, évtizedeket átölelő pályafutását. A Debreceni Egyetem rektorhelyettesét, Tőzsér Józsefet is a soraiban tudó, legendás debreceni progrock együttes hazánk egyik legrégebb óta működő zenekara, ráadásul a csapat 2008 óta szünet nélkül tevékenykedik.
Fotó: archív
A billentyűs és dalszerző professzor szerint a vasárnapi fellépés nagyon különleges alkalom lesz a zenekar tagjai, valamint a közönség számára is, hiszen a publikum teljes képet kaphat az együttesről, míg a zenészek egy sajátos zenei időutazáson vehetnek részt. A koncert másik kiemelkedő pillanata lesz, amikor csatlakozik az Androidhoz a 2006 óta működő Impact Szilvássy Zoltán rektorral a dobok, valamint Bács Zoltán kancellárral a mikrofon mögött.
- Negyvenöt éves jubileumot ünneplünk, ehhez csatlakozik majd az Impact. Nagyszabású koncertről van szó, hiszen nem gyakran játszunk három órán keresztül, úgyhogy ez is jelzi, mennyire különleges estére készülünk. A mi zenénk egy bizonyos rétegnek szól elsősorban, a progresszív rock bár itthon talán nem annyira népszerű, mégis sokan szeretik és ezáltal könnyen azonosulnak velünk. Ez annak is köszönhető, hogy a műfaj értékálló és egyben ez adja az Android létjogosultságát is. Nem divatzenét játszunk tehát, ebből az is következik, hogy egy negyvenöt évvel ezelőtt megírt dalt akár változatlan formában is előadhatunk, ugyanezt nem feltétlenül lehet elmondani mondjuk a klasszikus popzenéről. Sokan kezdik újra felfedezni vagy éppen megismerni a műfajt s az, hogy még ennyi idő után is létezik az együttes, egyrészt ennek az érdeklődésnek köszönhető, másrészt pedig annak, hogy szeretjük ezt a zenét. Dalszerzőként elmondhatom: hihetetlenül jó érzés, ha egy zenekar tolmácsolásában szólalnak meg az általam írt szerzemények, ez egy olyan élmény, ami nem sokaknak adatik meg és negyvenöt év után sem lehet megunni. Ugyanúgy szeretek zenélni, mint amikor elkezdtük – mondta a hirek.unideb.hu-nak Tőzsér József.
A rektorhelyettes arról is beszélt előzetesen, hogy a koncert több blokkból áll majd. Az elején az Android populárisabb progrock szerzeményeit hallhatja a közönség, ezután lép színpadra az Impact egy Pink Floyd-blokkal, Szabó László (gitárok, ének) és Péter Kitti (ének) közreműködésével, majd csatlakozik Bács Zoltán kancellár, valamint Szilvássy Zoltán rektor. A Deep Purple, ZZ Top-dalokból álló hardrock szekció után a nagyszabású jubileumi estet egy közös zenélés zárja.
Az Android fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünneplő koncert június 22-én, vasárnap 19 órakor kezdődik a Nagyerdei Víztoronyban.
Sajtóközpont - BZ
Jubileumi nagykoncertre készül az Android és az Impact
Az elmúlt negyvenöt év zenei sikertörténetét eleveníti meg június 22-én, vasárnap egy csaknem háromórás koncerten a Nagyerdei Víztorony színpadán az Android együttes. A különleges hangulatú és repertoárú fellépés bővelkedik majd meglepetésekben, zenei élményekben, ehhez társul az Android-tagokra épülő, a Debreceni Egyetem rektorát, valamint kancellárját is soraiban tudó Impact zenekar. Tőzsér József rektorhelyettes, az Android alapító billentyűse, dalszerzője szerint változatos és izgalmas koncertre számíthat a közönség.