Önálló életre kelt énekverseny

A kortárs vokális zene népszerűsítése, valamint Petrovics Emil zenei örökségének bemutatása céljából rendeztek tradicionális énekversenyt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Az önálló formában most először megtartott eseményen neves szakemberekből álló zsűri előtt harminc fiatal tehetség mutatta be kivételes énektudását.

Már tíz éves múltra tekint vissza a Debreceni Egyetemen a Petrovics Emil emléke előtt tisztelgő kortárs zenei énekverseny, melyet Bátori Éva, a ZK Magánének Tanszékének vezetője hívott életre 2015-ben. Az idei megmérettetés mottója: Daloljuk át a zenét a jövőbe! 

Korábban az Ifjú Zeneművészek Nyári Akadémiája keretein belül rendezték meg a versenyt, ettől az évtől azonban a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara vette szárnyai alá, infrastrukturális és anyagi szempontból egyaránt támogatja az eseményt.

A rendezvény különleges személyes vonatkozása, hogy Petrovics Emil Bátori Évának írta utolsó művét, ami Shakespeare dalok címmel született hat dalból álló ciklus. A zeneszerző előtt tisztelegve április első hétvégéjén csaknem harminc tehetséges növendék mutathatta meg tudását a kar Liszt termében. Az eseményen a fenti Petrovics-műből is elhangzottak részletek.

- Mivel az a megtiszteltetés ért évekkel ezelőtt, hogy Petrovics Emil nekem írt darabot, úgy gondoltam, hogy feladatom van. Az emlékversennyel az ő emléke előtt tisztelgünk. A kortárs zene és benne a vokális kortárs zene még napjainkban is meglehetősen szürke foltnak számít, sokak szerint nehéz, nem is a legszebb, pedig évről évre ez a verseny tökéletesen megmutatja, mennyire nem így van. Egyre több tehetséges fiatal fedezi fel és szereti ezt a műfajt. Nincs annál gyönyörűségesebb, amikor egy zeneszerző az énekes hangjára, attitűdjére alkot meg egy művet. A verseny legfőbb célja, hogy a fiatalok megismerjék a zeneszerzőket és ugyanígy fordítva, ezáltal a mai generáció is közelebb kerülhet a kortárs zenéhez – hangsúlyozta a tanszékvezető.

A megmérettetésre Debrecen mellett Győrből, Szegedről, Miskolcról és a fővárosból is érkeztek énekesek. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar hallgatói ezúttal is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, Gábor Margit egy második helyezéssel, Pauk Eleonóra pedig rektori különdíjjal gazdagodott.

- Hálával tartozunk azoknak az intézményeknek, amik énekeseket küldenek az emlékversenyre és természetesen azokat a fiatalokat is ki kell emelni, akik kortárs zenét tanulnak és itt mérettetik meg magukat. A kortárs zene népszerűsítése szempontjából is kiváló lehetőség ez, idén az énekesek nagyon sok olyan darabot adtak elő, melyek a közönség számra is élvezhetők és szórakoztatók voltak – tette hozzá Bátori Éva.

A színpadi produkciók közül különlegesen nagy sikert aratott a Csokonai Színház műsorán is szereplő Scaevola opera egy részlete, valamint Papp Mátyás Kék hold alatt című kamaradarabja, illetve Szemenyei Sámuel War-ring című szerzeménye is.

Az énekesek három kategóriában versenyeztek, lehetőleg egy 2000 után írt, szabadon választott dalt vagy áriát kellett előadniuk a világ kortárs zenei vokális műveiből, valamint kötelezően egy Petrovics vagy Petrovics-tanítvány által komponált szerzeményt mutattak be.

A produkciókat Bátori Éva mellett Csemiczky Miklós és Fekete Gyula Erkel Ferenc-díjas zeneszerzők, valamint Mátyássy Szabolcs, a Csokonai Nemzeti Színház igazgatója és Petrovics Eszter Erkel Ferenc-díjas dokumentumfilm-rendező értékelte. 

Eredmények:
I. kategória
1. díj: Vass Virág, Richter János Zeneművészeti Szakgimnázium
2. díj: Gábor Margit, Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar
3. díj: Lehner Zalán és Sipos Rita, Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar

II. kategória
2. díj: Brotscholl Adél, Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar
3. díj: Yuan Leyao, Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar

III. kategória
I. díj: Garics Laura – ének, Pintér Anna – fuvola, Eszenyi Zsombor – klarinét, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Petrovics – díj:
Garics Laura, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem

Rektori különdíj:
Pauk Eleonóra, Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar

Sajtóközpont - BZ