Egyedülálló hidrobiológus képzés

Az iparági igényekhez igazodva az idei évtől duális formában is elérhető a Debreceni Egyetem hidrobiológus mesterszakja. A tavaly indult angol nyelvű képzés is népszerű. A hallgatók a múlt héten terepgyakorlaton ismerkedtek a Tisza, valamint a Zempléni-hegység élővilágával.

- Komplexitásában egyedülálló a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának hidrobiológia képzése, hiszen az intézmény multidiszciplináris alapjaira támaszkodva a hallgatók a vizes élőhelyek flórájától a vízminőséget meghatározó kémiai, biológia tényezőkön és a szennyvíz-kezelés legmodernebb biológiai módszerein át a folyóvizek üledéklakóinak rendszerével bezárólag teljeskörű tudást szereznek a tudományterület minden szegmenséről – sorolja Nagy Sándor Alex, a Hidrobiológiai Tanszék vezetője.

Idén újabb mérföldkövéhez érkezik a 2009-ben indított képzés, mivel szeptembertől három ágazati partner közreműködésével (Baranya Megyei Kormányhivatal, BIOAQUA PRO Környezetvédelmi Szolgáltató és Tanácsadó Kft., InnoWater Kft.), duális formában is választhatják az érdeklődő hallgatók.

- Korábban is jellemző volt, hogy a hallgatók már gyakornokként dolgoztak egy-egy vállalatnál a képzés mellett. Mivel egy szennyvíz-tisztítással, vízminőség-ellenőrzéssel, vagy éppen haltenyésztéssel foglalkozó cég igényei jelentősen eltérnek, így a vállalatoknak fontos, hogy minél korábban megtalálják a téma iránt érdeklődő fiatalokat, s át tudják adni az adott területhez kapcsolódó tudásanyagot – magyarázza Nagy Sándor Alex.

A tanszékvezető hozzátette: más állami fenntartású intézmények – vízügyi igazgatóságok, nemzeti parkok, kutatóintézetek – részéről is jelentős az érdeklődés a szak iránt, azonban különböző finanszírozási és szabályozási kérdések miatt velük egyelőre még folynak az egyeztetések a közös képzésről.

A tanszék tavaly indította el először a mesterképzés angol nyelvű változatát (Water Quality Management MSc), amely már az első évben népszerű volt.

- Hat hallgatónk van: 2 nigériai, 1 dél-afrikai, 1 mongóliai, 1 iraki és 1 koszovói. Ez a heterogén összetétel jól mutatja, hogy ezekben az országokban látják, hogy milyen fontos szerepe van a víznek, és miért kell foglalkozni a vizet érintő természeti és környezeti hatásokkal. Az itt tanuló diákok éppen ezért végzés után hazájukban szeretnék előremozdítani az ügyet – mondta el Grigorszky István egyetemi docens.

Az idegen nyelvű képzés felelőse megjegyezte: az angol nyelvű szaknál már nem csak európai szinten, hanem globálisan, a tengerek és óceánok hatását is figyelembe véve oktatják a hidrobiológia és a vízgazdálkodás kérdéseit.

- Az a cél, hogy erre a képzésre épülve nemcsak a hazai, de a külföldi hallgatókat is el tudjuk juttatni a doktori fokozatszerzésig és a tudományos pályára lépésig. Ha pedig hazatérnek, akkor új szakmai kapcsolatokat tudunk majd építeni az érintett országokkal – vélekedik Grigorszky István.


A vizsgaidőszak kezdete előtt a magyar, illetve az idegennyelvű képzésben résztvevő hidrobiológushallgatók a tiszamogyorósi kempingben kialakított „ideiglenes kihelyezett tanszéken” tanulmányozták a Tisza és a környező vizes élőhelyek növény- és állatvilágát, a területen végbement ökológiai folyamatok hatását és azok vízminőségi vonatkozásait. A terepgyakorlat során a különböző mintavételezések és elemzések mellett ellátogattak a Zempléni-hegységben lévő Kőkapura is, ahol a Bózsva vízgyűjtőjéhez tartozó Kemence-patakban hazánk egyik legritkább és legszűkebb elterjedésű vízi gerincesét, a fokozottan védett tiszai ingolát is tanulmányozták természetes élőhelyén.

A hidrobiológus MSc duális képzésről bővebb információ a TTK weboldalán olvasható.

Sajtóiroda - TPL