Csaknem kilencvenen vették át oklevelüket a Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának diplomaosztó ünnepi tanácsülésén, a Főépület Díszudvarán. Az ünnepségen kari és hallgatói önkormányzati kitüntetéseket is átadtak.

A Debreceni Egyetem Fogorvostudományi Karának (DE FOK) fogorvosdoktor-avató tanácsülésén 44 magyar és 44 külföldi állampolgárságú jelöltet avattak fogorvosdoktorrá.

A kar dékánja köszöntőjében elmondta: a FOK az egyetemen belül a maga 20 évével viszonylag fiatal karnak számít, de fogorvosképzés már 1976 óta folyik az intézményben. Azóta sokat fejlődött, ma már 19 országból érkeznek hallgatók, az itt szerzett diploma Európa-szerte és a világ számos más országában is elfogadott.

- Az itt szerzett tudás és tapasztalatok csupán az alapot jelentik ahhoz a karrierhez, amely most kezdődik. A fogorvosi hivatás különleges felelősséggel jár. Nem csupán a betegek fogainak egészségét őrzik, hanem hozzájárulnak általános jóllétükhöz és életminőségük javításához is. Minden mosoly, amit visszaadnak, minden fájdalom, amit enyhítenek, mindennél többet jelent azok számára, akiken segítenek. Az önök munkája életeket változtat meg, és ez a felelősség komolyságot, empátiát és szakértelmet követel – fogalmazott Bágyi Kinga Ágnes.
 

A kari vezető arra biztatta a friss diplomásokat, hogy gyarapítsák a megszerzett tudásukat.
 
A végzettek eskütétele után a diplomákat, majd a kitüntetéseket is átadták az ünnepségen.

A Debreceni Egyetem Tehetségtanácsának Elismerő Oklevelét Mohamed Anna Awad és Polyák Petra fogorvosdoktorok vették át.

A Fogorvostudományi Kar és a hallgatók döntése alapján az elméleti és gyakorlati képzésben, az oktatás szervezésében végzett kiemelkedő munkája elismeréséül A Fogorvostudományi Kar Év Oktatója kitüntetésben Marincsák Rita adjunktus és Varga István docens részesült.

Pro Facultate díjat kapott Tornai István professzor, a Fogorvostudományi Kar Kiváló Oktatója elismerést pedig Bistey Tamás adjunktusnak ítélték oda. A Fogorvostudományi Kar Fiatal oktató, kutató ösztöndíját Suta Gábor, Suta Márton, Faragó-Ládi Eszter, Hamid Leila és Hevesi Judit kapta meg, szakdolgozói ösztöndíjban pedig Mezei Dorina részesült.

A Fogorvostudományi Kar Kiváló Dolgozója Tóth Jánosné lett.

Pro Facultate Iuventutis díjjal Bóna Réka, valamint Rashed Abdel Saleh Lambaz fogorvosdoktorokat ismerték el, a Debreceni Egyetem Kiváló Hallgatója Mészáros Attila lett.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének Elismerő oklevelét Basem-Abdul Amir, illetve Rashed Abdel Saleh Lambaz vehette át.


Sajtóközpont - OCs