Rangos elismerést kapott az IK szakembere

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) rendszerében végzett hardverfejlesztésért Jánossy-díjat adományozott a Debreceni Egyetem Informatikai Kar adjunktusa, Ujvári Balázs számára az Eötvös Loránd Fizikai Társulat. A szakember emellett a kreatív tehetségeket támogató tanár-elismerést is átvehette a napokban.

Ujvári Balázs az áthaladó részecskék átmenő idejét (Barrel Timing Layer) mérő detektorok működtetéséhez szükséges hardvereket fejlesztett az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) rendszerében, kiemelkedő mérnöki és informatikai tevékenységét ismerte el a Jánossy-díjjal az Eötvös Loránd Fizikai Társulat.

Az Informatikai Kar szakembere a kreatív tehetségeket támogató tanár-elismerést is megkapta a napokban, miután a 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián két csapata is a legjobb húsz közé került. A megmérettetésen csupán két oktatónak sikerült több csapattal a top20-ba jutni. 

A versenyre majdnem száz iskola 157 csapata küldött pályaművet, a második fordulóba 86 jutott. Közülük nyolc debreceni csapat felkészítésében Ujvári Balázs és az Informatikai Kar másik munkatársa, Elek-Korcsmáros Berta is részt vett. Az ország középiskolai innovációs projektjeinek több mint tíz százalékát ők ketten gondozzák. A 32. Országos Tudományos és Innovációs Olimpián külön díjazták azokat az iskolákat, országosan tizenkettőt, akik legalább három csapatot juttattak a második fordulóba, ebből három a díjazott tehetséggondozó szakköréből került ki.

Ujvári Balázs az elismerésekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a két díj kapcsolódik egymáshoz, hiszen az általa támogatott tehetségek a későbbiekben a CERN-nél végzett tudományos munkába is bekapcsolódhatnak.

- Több CERN-csoport dolgozik azon a területen, ahol én és a csapatom végzünk hardverfejlesztéseket, de mi vagyunk az egyetlen olyan szakmai társaság, amelyik képes az igényeknek megfelelő eredményeket elérni. A mérnök- és a természettudományos képzések közel állnak egymáshoz, erősítik egymást, ennek köszönhetően vehetünk részt a CERN munkájában. Ez a díj azoknak az eredményeknek tudható be, amelyek az elmúlt hat évben történt fejlesztések alapján születtek, de természetesen csapatmunkáról, nagyjából 8-10 szakember hozzáértő munkájának elismeréséről van szó. A másik díj a tudományos utánpótlásképzés kapcsán jelent számomra megerősítést, szeretnék lehetőséget adni a jövő szakembereinek a széleskörűbb tapasztalatszerzésre. A program és az ide tartozó verseny révén olyan tehetséges fiatalokkal találkozhatok, akik közül a legjobbak leendő mérnökként, informatikusként csatlakozhatnak majd a CERN-csapatomhoz – nyilatkozta a hirek.unideb.hu-nak Ujvári Balázs.

Az IK szakembere úgy látja: mindkét elismerés jövőbemutató és motiváló a későbbi szakmai munkájára nézve.

Sajtóközpont - BZ