Jövőbemutató fejlesztés az egészségturisztikai oktatásban

A digitális térben történő egészségturisztikai oktatásfejlesztés, a HealAll projekt eddigi eredményeiről tanácskoztak a szakemberek a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar disszeminációs konferenciáján, illetve workshopján. Az Innovációs Központban tartott eseményen az e-Twinning innovatív oktatási módszer lehetőségeit is bemutatták.

A tananyag modernizálásával a felsőoktatási intézményeknek folyamatosan alkalmazkodniuk kell a mindennapi turisztikai szokások megváltozásához, ennek érdekében olyan digitális oktatásfejlesztésre van szükség, amely révén a legkorszerűbb ismereteket kaphatják meg a hallgatók – hangzott el a HealAll - Az egészségturizmus oktatásfejlesztése és újragondolása című pályázathoz kapcsolódó pénteki tanácskozáson. A nemzetközi programban a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara mellett a Sapientia Erdélyi Magyar Egyetem vett részt, Magyarországról még az INNOVA Észak-Alföldi Nonprofit Kft., külföldről pedig az olaszországi Marco Polo G.E.I.E. Egyesület kapcsolódott be a digitális oktatásfejlesztésbe. 

A program célja a közös tananyagfejlesztés mellett az volt, hogy egy olyan, külföldi gyakorlati helyeket közvetítő honlap induljon el, mely segítségével a turisztikai területek hallgatói külföldi gyakorlatokra jelentkezhetnek. A létrehozott húsz tantárgy egy részét az úgynevezett e-Twinning módszertannal oktatták, amelynek tapasztalatai és eredményei beépülnek a tananyagokba. Ennek lehetőségeit és tapasztalatait foglalta össze plenáris előadásában Szakál Zoltán, a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kar egyetemi docense.

- Lényeges, hogy milyen gyakorlatorientált képzéseken vehetnek részt a hallgatók, hol és milyen tapasztalatokat szerezhetnek, hogyan építhetik be ezeket a későbbi szakmai munkába. A projekt gyakorlatorientáltságának köszönhetően a hallgatói és oktatói kompetenciák fejlesztésében várhatók majd jelentős eredmények. A járványhelyzetet követően megújuló turizmus kihívásai adhatják meg a válaszokat arra, hogy a program gyakorlati tapasztalatai menyire hasznosíthatók – tette hozzá.

Miklóssy Ildikó, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem adjunktusa hangsúlyozta: a projekt főleg a hallgatók számára jelentett nagy lehetőségeket, hiszen egyrészt megismerhették a Debreceni Egyetemen zajló oktatást, másrészt külföldi szakmai gyakorlatokon vehettek részt, valamint találkozhattak az egészségtudomány legújabb területeivel is.

Vámosi Gábor, az Innovációs Ügynökség ügyvezetője kiemelte, hogy az ETK-val, a Sapientia Egyetemmel, valamint az olasz szervezettel közösen kézzelfogható eredményeken alapuló projektet sikerült megvalósítani, olyan eredmények születtek, melyeket a turisztika fejlődésének javára lehet fordítani és naprakész, korszerű tudással felvértezett, gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkező fiatal szakemberek képzése történhetett meg.

A szakmai eseményen a hazai és külföldi szakemberek két szekcióban hallhattak előadásokat egyebek mellett a turisztikai informatikában alkalmazható kommunikációs modellekről, a Moodle rendszerben történő tanfolyamfejlesztés támogatásáról, a HealAll projekthez kapcsolódó tananyagfejlesztés eredményeiről, illetve a felsőoktatás digitalizációjáról. 

A HEAlthy Life ALLiance for Health Tourism Education Development and Reorganisation című, 2020-1-HU01-KA203-078799 azonosítójú projekt az Erasmus+ program keretében valósul meg. 

Sajtóiroda - BZ