Franciaország a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem Zola életmű-kutatásának is köszönhető, hogy idén az intézmény nyerte el az író munkásságával foglalkozó nemzetközi konferencia rendezési jogát.

Június 8-10. között 3 kontinens 17 országának mintegy 70 szakembere vesz részt a Zola munkásságát kutató szervezet, az Association Internationale Zola et Naturalisme (AIZEN) által szervezett rangos nemzetközi eseményen, amely idén – a nagy francia író munkássága mellett - Octave Mirbeau francia újságíró, műkritikus, regény- és drámaíró műveivel is foglalkozik halála centenáriumán.

- Magyarország egyetemei közül ez a leginkább „nemzetközi” – itt tanul a hazai intézmények közül a legtöbb külföldi hallgató. Az egyetemünkön képviselt tudományterületek között sok a nemzetközi: az orvostudománytól a természettudományokig, a zeneművészettől az agrár-, vagy a műszaki tudományokig. De nagy hagyománya és nemzetközi elismertsége van Debrecenben a humán diszciplináknak, az irodalomtudománynak, a nyelvtudománynak is. Az pedig, hogy otthont adhatunk ennek a rendezvénynek, az a nemzetközi tudományos világ elismerése a konferencia által képviselt tudományterületen elért eddigi eredményeinknek – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese.


- A rendezés jogának elnyerése hatalmas eredmény, ugyanis eddig Kelet-Európa még nem szerepelt a helyszínek között, másrészt pedig így a Debreceni Egyetemen működő, Zola életművét és a naturalizmust kutató csoport is szakértő közönség előtt mutathatja be eddig elért eredményeit – mondta az unideb.hu portálnak a program egyik fő szervezője, Kálai Sándor, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék docense.


- Szinte úgy érzem magam, mint egykor bölcsészhallgatóként a Sorbonne-on, ahol tanáraim felkeltették érdeklődésemet Mirbeau munkássága iránt. Ezért is tartottam jó gondolatnak a konferencia témaválasztását, amely összehasonlítva elemzi két nagy francia író munkásságát – mondta köszöntőjében Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete. 


– Külön öröm, hogy olyan helyszínen rendezhetjük a konferenciát, mint a Debreceni Egyetem, hiszen közismert az intézmény francia kapcsolata, többek között az amiens-i Jules Verne Egyetemmel, amelynek oktatójaként magam is dolgozhattam – osztotta meg személyes élményét a megnyitó közönségével Hervé Ferrage, a Budapesti Francia Intézet igazgatója.


A rendezvény ünnepélyes megnyitóján díszvendégként vett részt Brigitte Émile-Zola, Émile Zola dédunokája is, aki Zola Magyarországról kapott leveleiről tart előadást június 9-én.


Sajtóiroda - BZs