Nemzetközi együttműködésen alapuló, az egészségtudományokhoz kapcsolódó innovatív tananyag- és oktatásfejlesztést segítő programot indít a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. A cél, hogy olyan módszertanokat dolgozzanak ki, melyek révén a kar és együttműködő partnerei megfelelhetnek a digitális oktatás kihívásainak.

Innovative Digital Development of Health Pedagogics (INDEHEP), azaz az Egészségtudományok pedagógiai innovatív digitális fejlesztése címmel indít három éven át tartó nemzetközi programot a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara, mely konzorciumvezetőként vesz részt a folyamatban. Az angol nyelvű programhoz a komárnói Selye János Egyetem, az Eperjes Egyetem, a marosvásárhelyi és csíkszeredai Sapientia Egyetem, valamint a Magyar Digitális Oktatásért Egyesület is csatlakozott.

A most induló projekt célja, hogy a járványhelyzet által felgyorsult innovatív oktatási folyamatok beépülhessenek az egészségtudományokkal kapcsolatos tananyagfejlesztésekbe és az oktatásba.

- Innovatív megoldásokat fogunk keresni és találni a résztvevő szakemberek, szakmai szervezetek bevonásával a pedagógusképzésben, a digitális oktatásban, az egészségtudományban. A konzorciumi tagok egymástól tanulhatnak, és olyan új, innovatív megoldásokat alkalmazhatnak a pedagógiai munkában, a felsőoktatásban, amelyek részben rendelkezésre állnak, de egyszerre nem mindig lehetett hatékonyan alkalmazni ezeket. Négy tréningen, pedagógiai, egészségügyi, digitális oktatás és integrált digitális rendszerek-hálózatok képzések segítségével vizsgáljuk meg ezeket a lehetőségeket, a projekt végén pedig egy e-kézikönyvben jógyakorlatok és hasznos információk formájában foglaljuk össze a tapasztalatokat. Ezáltal egy hatékonyabb, modern, minőségi és fejleszthető oktatáshoz járulhatunk hozzá - hangsúlyozta Szakál Zoltán, a projekt vezetője.

A program során nyolc tananyag fejlesztésén dolgoznak majd a konzorcium résztvevői, az EK szinte minden képzésére hatással lehet a most kezdődő folyamat.

- Magyar és külföldi partnerekkel közösen valósítjuk meg a pályázatot annak érdekében, hogy a lehető legjobban felkészítsük a pedagógusokat az egészségüggyel kapcsolatos új kihívásokra, feladatokra, valamint azokra a családokban és az iskolákban újonnan megjelenő helyzetekre, amelyeket eddig nem tudtak megfelelően kezelni a szükséges tapasztalatok hiányában. Emellett a védőnőket, az ápolókat és a mentőtiszteket is igyekszünk majd segíteni a program eredményeivel. Sok oldalról, sokszínűen járulhatnak hozzá a partnereink a fő célkitűzéshez: ellenőrzött módon szeretnénk felkészíteni a szakembereket arra, hogy megfelelően alkalmazhassák az újonnan szerzett tudást - fogalmazott Takács Péter, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar Egészségtudományi Intézetének igazgatója.

A programban többek között bemutatják a digitális szemléltetés trendjeit, az integrált e-learning és e-oktatási rendszereket, alkalmazásokat, a moodle példatár, valamint az e-kézikönyv működését. Mindezek mellett szakmai konferenciákat, workshopokat rendeznek, közös koordinálású e-kurzusokat szerveznek az egyetemi hallgatóknak, a digitális szemléltetés alkalmazásáról animációs rövidfilm készül, valamint a COVID-19-re fókuszáló higiéniai, illetve drog és alkohol prevenciókat is tartanak majd. 

A 2021-1-HU01-KA220-HED000029460 azonosítójú, Innovative Digital Development of Health Pedagogics (INDEHEP) elnevezésű nemzetközi projekt az Erasmus+ program támogatásával valósul meg. 

Sajtóiroda - BZ