Nagyot szólt a nyári akadémia

Huszadik alkalommal rendezték meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán. Idén tizenhat országból 170 résztvevő érkezett a hagyományos zenei kurzusra, ami a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar koncertjeivel ért véget.

Amilyen nagy volt a várakozás, ugyanolyan sikeresen zárult a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Conservatory Alapítvány augusztus 5-18. között megrendezett nemzetközi zenés szakmai eseménye. A magyarországi hallgatók mellett – a környező országokon kívül – többek között Tajvanból, Kínából, Japánból, Görögországból, Horvátországból, Montenegróból, Mongóliából és Németországból is érkeztek résztvevők az akadémiára.

Váradi Judit, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának művészeti igazgatója a hirek.unideb.hu-nak elmondta: amellett, hogy hatalmas érdeklődés kísérte az esténként megtartott nagyerdei koncerteket, a fellépőknek is örömöt jelentett, hogy másfél év kihagyás után ismét színpadra léphettek.

- A hallgatóinknak fontos ez a két hét, mert kinyílik előttük a világ köszönhetően annak, hogy nemzetközi professzorgárda segíti a fejlődésüket. Nemcsak az egyéni mesterkurzusokon, hanem zenekari képzéseken is részt vehettek a jelentkezők, valamint gyakorlati bemutatókon, koncerteken is megmutathatták tudásukat. Tíz nap alatt a nulláról sikerült felépíteni ezeket a produkciókat úgy, hogy utána nagysikerű koncerteket rendezhettünk. A hallgatóknak hatalmas élményt jelentett telt ház előtt játszani, emellett pedig a magyar zenei repertoárt is megmutathattuk a külföldi növendékeknek – tette hozzá a művészeti igazgató.

A hangszeres és énekes mesterkurzusokra hat országból csaknem 30 professzor várta a fiatalokat. Váradi Judit kiemelte, az akadémia ideje alatt sikerült megmutatni, hogy mekkora érték van egy olyan zenei eseményben, ami révén a nemzeti és a nemzetközi összetartás is kialakulhatott. A nyári akadémiát az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Európa Tanács programsorozatában szerepeltette, így tovább nőtt a nemzetközi jelentősége.

Az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján köszöntötték 88. születésnapja alkalmából a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart vezénylő Vásáry Tamást. Az akadémia a világzenekar Kölcsey Központban adott nagysikerű, teltházas és a Budapesten, a Szépművészeti Múzeum előtti színpadon megtartott koncertjével ért véget. A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar debreceni fellépését ezen a linken lehet megtekinteni.

Sajtóiroda - BZ