Majdnem összejött a szépítés

Közel volt a meglepetéshez a Debreceni Egyetem férfi röplabdacsapata az Extraliga elődöntőjében. A kézilabdázók győzelemmel térhettek haza Szegedről és nyertek a női röpisek is. A labdarúgók döntetlent játszottak, míg a női futsalosok és a floorballosok kikaptak.

Röplabda
Majdnem összehozta a szépítést a DEAC férfi röplabdacsapata Székesfehérváron, az Extraliga elődöntőjének harmadik mérkőzésén. A MÁV Előre úgy várta a hajdúságiakat, hogy összesítésében már 2-0-ra vezetett a három győzelemig tartó párharcban, ám a vasárnap esti mérkőzésen Fodor Antal tanítványai közel voltak a meglepetéshez, hiszen már 2:1-re is vezettek, ám az utolsó két szettet behúzták a hazaiak, akik így 3:2-re nyertek és ők jutottak a döntőbe. A DEAC a harmadik helyért fog játszani a MAFC-BME gárdájával.

A lányok derbit játszottak az NB II Kelet alsóházában. A DESOK-ban rendezett, Eötvös elleni mérkőzésen a DEAC 3:1-re győzött.

Labdarúgás
A tabella alsó régiójában elhelyezkedő Tiszafüred fogadta a tavaszi négy bajnokijából hármat megnyert DEAC-ot az NB III Északkeleti csoportjának 22. fordulójában. Már a 2. percben vezetést szerzett az egyetemi gárda, ám ezt újabb debreceni találat már nem követte, ugyanakkor a hazaiak a hajrában betaláltak, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó.

- A héten többen is megsérültek a játékosaink közül, ezért olyanok kerültek be a keretbe, akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak. A védekezésben nem sikerült végig kimagasló teljesítményt nyújtani, ezért a hetvenedik perc környékétől ránk erőltette a Füred az akaratát. Megvoltak a helyzeteink ahhoz, hogy lezárjuk a találkozót, de végül igazságos eredmény született. Tudjuk, miben hibáztunk, azon dolgozunk, hogy a következő meccsen, hazai pályán győzni tudjunk – értékelt a DEAC vezetőedzője, Urbin Péter.

Futsal
A DEAC női futsalcsapata szombaton kora délután a DESOK-ban megkezdte a Tolna elleni elődöntőt az NB I-ben. Együttesünk az alapszakaszban háromszor is legyőzte Reveland Zoltán tanítványait, ám meglepetésre ez most nem sikerült, a vendégek 2-1-re nyertek, így összesítésben ők vezetnek 1-0-ra a két győzelemig tartó párharcban.

Floorball
A férfi floorball OB I felsőházában a DEAC a Dunai Krokodilok otthonába látogatott, ahol nem sok babér termett számára, hiszen 19-4-re kikapott.

Kézilabda
A DEAC kézilabdázói megtizedelt kerettel léphettek pályára a Pick Szeged U21-es csapatának otthonában az NB I/B 24. fordulójának vasárnapi játéknapján. A találkozón magabiztos, 38-31-es debreceni siker született.