LÉPTÉK – építész alkotóhét

Egy hétre építész alkotóműhellyé válik a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, ahol március 21-24. között második alkalommal rendezi meg hallgatói alkotóhetét a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke.

A tanszék oktatói fontosnak tartják, hogy a hallgatók a hagyományos, heti tanórák mellett más módokon is ismerkedjenek az építészethez kapcsolódó feladatokkal. Ennek egyik kiemelt programja a tavaszi félévben zajló Alkotóhét, amikor a képzés csaknem 140 alap- és mesterszakos diákja külső konzulensek vezetésével csoportmunkában dolgozik, inspirációként a MODEM kiállításait (Határeset – kortárs reflexiók a kelet-közép-európai identitásra, Holnemváros – kortárs reflexiók a Déri Múzeum városi fotógyűjteményére) felhasználva. 

– A feladat, hogy reflexióval, absztrakt továbbértelmezéssel reagálva a művészeti témára mutassák meg a hallgatók az építészet mint a téralkotás fontos kreatív kapcsolódásait – fogalmazott megnyitójában Szentirmai Tamás, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének vezetője.

A laza tematika mellett az alkotóhét anyaga jóval kötöttebb: csapatonként 15 darab 200x300 cm-es hullámkarton tábla áll rendelkezésre, amelyek segítségével egyfajta 1:1 léptékű téri modelleket lehet létrehozni.

- Hogyan léphetünk ki az építészeti, vagy képzőművészeti térbe? Milyen útjai, eszközei lehetnek egy gondolat építészeti tárgyiasulásának? Az óriás makettezés, a térinstalláció eszközeivel milyen módon lehet átlépni a síkból a térbe? – ismertette a diákokkal az előttük álló hét feladatait Szentirmai Tamás. 

A tanszékvezető kiemelte: a szobrászati, vagy az építészeti képzés során a térbeli gondolkodás elsajátításában nem újkeletű a rajzon, tervezésen alapuló, majd fokról fokra a térbe kilépő alkotói folyamatok megismerése és alkalmazása.

Az alkotóhéten az építészmérnöki alap- és építész mesterszakos hallgatók nyolc csoportban dolgoznak majd, rangos hazai építészek és képzőművészek irányításával.

Meghívott vendégalkotók:

Augusztinyi Fruzsina építész

Barabás Lajos építész

Dobos Bence építész

Gálhidy Péter képzőművész

Herczeg Tamás építész

Komlódi Judit képzőművész

Szabó Károly képzőművész

Szuszik Dóra / Zsiros Renáta építészek

A program csütörtökön az alkotóhéten készült munkákból összeállított kiállítással zárul a MODEM-ben. A LÉPTÉK részletes programja ide kattintva olvasható. Az alkotóhét a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete támogatásával valósul meg.

Sajtóiroda – BZs