Látogatás szigorú szabályokkal

A Debreceni Egyetem Klinikai Központjában is feloldották a látogatási tilalmat május 24-től. A látogatók azonban csak szigorú szabályok betartásával léphetnek be az egészségügyi intézménybe. A koronavírus-fertőzés miatt kezelt betegek továbbra sem látogathatók.

Fontos szabály, hogy egy beteghez naponta legfeljebb egy látogató mehet be, ő is maximum 60 percre. A látogatónak védettségi igazolvánnyal vagy 48 órán belüli negatív PCR-teszteredménnyel kell rendelkeznie, amely a 18 év alattiakra is vonatkozik. A látogatóknak végig 3 rétegű sebészi vagy FFP2-FFP3, vagy ezzel azonos besorolású maszkot kell viselniük. 

A Klinikai Központ vezetősége azt ajánlja, hogy az önállóan, biztonsággal helyváltoztatásra képes betegek esetén a látogatás a kórtermeken kívül, a távolságtartásra vonatkozó előírások betartásával, lehetőség szerint az intézmény udvarán történjen.

Emellett arra is felhívják a figyelmet, hogy a látogatók a számukra kijelölt mellékhelyiségeket használják.

A hozzátartozók a fekvőbetegeknek továbbra is adhatnak be csomagot. Fontos, hogy tüntessék fel rajta a beteg nevét, születési idejét, az osztály, vagy a klinika nevét, ahol a beteg fekszik. 

A csomagot a Kenézy Gyula Campuson minden hétköznap 11 és 15 óra között a betegváróban (a patikánál lévő bejáratnál, jobbra az első ajtónál) lehet leadni. A Nagyerdei Campuson a klinikák portáin veszik át a csomagot, majd továbbítják a betegnek.

A koronavírus-fertőzés miatt kezelt betegek továbbra sem látogathatóak, kivéve az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben meghatározott, kapcsolattartás jogára vonatkozó eseteket.  (A súlyos állapotú betegnek joga van arra, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon. A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon, valamint a szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen). 


A Debreceni Egyetem Klinikai Központjának vezetősége kéri a hozzátartozók, illetve a betegek türelmét és együttműködését, valamint a fertőzések terjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedések szigorú betartását. 

Sajtóiroda - CzA