A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma a Belgyógyászati, valamint az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán tartott kihelyezett ülést csütörtökön. A testület tagjai tájékozódtak a klinikák gyógyító-, oktató-, és tudományos tevékenységéről, illetve ismertették a betegellátással kapcsolatos terveket.

- A modellváltás egyik nagy eredménye, hogy a döntéshozatal helyben történik, így szakszerűen, a klinikai működés és a dolgozók érdekeit szem előtt tartva hatékonyan képes segíteni a zavartalan, folyamatos betegellátást, valamint a fejlesztések megvalósítását. A cél az, hogy a Klinikai Központ betegellátó egységei hosszútávon megnyugtató gazdasági stabilitás, megfelelő szakmai hozzáértés mellett működhessenek – emelte ki Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a Belgyógyászati majd az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán tartott csütörtöki kihelyezett kuratóriumi ülésen.  

Az elnök hozzátette: a Debreceni Egyetem stabil gazdálkodásának is köszönhető, hogy az egészségügyi ellátásban egy év alatt olyan mértékű fejlesztést hajtottak végre,  amilyenre korábban még nem volt példa az intézményben. Kossa György kitért arra is, hogy lehetővé kell tenni az egyetemi betegellátás piacalapú működését, de változatlanul a lakosság színvonalas alapellátása a cél.
 
A kuratóriumi elnök kifejtette, hogy az egyetemi infrastruktúrafejlesztések a magasabb szintű betegellátást segítik, a tudományos tevékenység pedig a forrásgyarapodás egyik legfontosabb eszköze. 

- Felelősségteljes működéssel, közös gondolkodással pedig az egyetem fejlődése folytatódhat, és hosszú távon a világ legelitebb felsőoktatási intézményei közé kerülhet – fogalmazott Kossa György.   

A Belgyógyászati Klinikán tartott kihelyezett ülésen Balla József igazgató elmondta: a klinika mind méretében, mind pedig a szakorvosok, vezető oktatók számában  az ország egyik legnagyobb belgyógyászati intézménye. Az integrációval egy több mint 500 ágyas, egységes klinika jött létre, amely a Nagyerdei és a Kenézy Gyula Campuson működik. 

-    A klinikán korszerű specializált ellátásra is lehetőség van regionális vagy akár országos szinten is, például a nefrológiai, a hematológiai vagy az endokrinológiai ellátásban. A legmagasabb szintű gyógyítómunka mellett a klinika szakemberei tevékenyen részt vesznek az oktatásban is. Évente négy évfolyamon 1200 kontaktórát tartunk, és 1300 vizsgát szervezünk. A tudományos munkában is kiemelkedően teljesítenek munkatársaink. Ennek elismeréseként elnyertük az MTA Kiváló Kutatóhelye minősítést is – ismertette Balla József professzor. 

Az Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinikán a kuratórium tagjainak Boda Róbert igazgató mutatta be az intézmény tevékenységét. Kiemelte, hogy a 2019 óta önálló szervezeti egységként működő klinika az arc-, állcsont- és szájsebészet regionális központja. Specialitásuk a daganatsebészet, a fejlődési rendellenességek sebészeti ellátása, valamint a baleseti sebészet. 

-    Szakembereink jelenleg is a legmodernebb eszközökkel végzik tevékenységüket, nemrégiben például egy több tízmillió forint értékű modern fogászati-szájsebészeti kezelőegységet sikerült beszerezni a Klinikai Központ saját forrásából. Az európiai színvonalú betegellátás biztosításához folyamatos beruházásokra van szükség, a 3D-alapú technológia fejlesztése a mintavétel korszerűbb elvégzését segítené, ezzel a páciensek kezelésének megtervezésében is jelentős előrelépést lehetne elérni – tette hozza Boda Róbert klinikaigazgató. 

A Debreceni Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma a következő hónapokban a Klinikai Központ valamennyi klinikájára ellátogat annak érdekében, hogy a testület tagjai megismerjék a szervezeti egységek tevékenységét, céljaikat és felmérjék a legfontosabb fejlesztési feladatokat. 

Sajtóközpont - BZ, CzA