Költészet napja az egyetemen

Versírás, versfelismerés, játékos vetélkedők és emlékpadavatás – a Debreceni Egyetem több egysége is részt vett „A magyar költészet napja” alkalmából szervezett programokon az elmúlt napokban.

A rendezvények sorát az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársai nyitották, akik ezúttal megszokott elfoglaltságuktól eltérően „Meglepetés e költemény…” címmel felolvasó-szavaló esten idézték meg hétfőn a magyar költőgéniuszokat a könyvtár tárgyalótermében.

Kedden rendhagyó módon, a verseknek ajánlva rendezték a „Lélekmelengető” koncertsorozat estjét, ahol a felcsendülő klasszikus zenei művek, Mozart és Rossini darabjai mellett a legszebb magyar költemények is elhangzottak a Bölcsészettudományi és Természettudományi Könyvtár előterében.


Még ugyanezen a napon este a Debreceni Költészeti Fesztivál programjának részeként emlékpadot avattak a Botanikus Kertben, Borbély Szilárd kedvelt sétahelyén, megemlékezve a közelmúltban elhunyt József Attila-díjas költőről, aki 1989-től egészen haláláig a Debreceni Egyetem oktatója, egyetemi docense volt, és aki – költészete mellett – irodalomtörténészként maradandót alkotott a város irodalmi értékeinek feltárásában.

Izgalmas feladatokkal készült József Attila születésnapján a Debreceni Egyetem gyakorlóiskolája is. Apró ajándékokat kaptak szerdán az alsó tagozatos diákok a Kossuth utcai iskolában, ha helyesen egészítették ki az folyosóra kitűzött versrészleteket. A felső tagozatosok viszont akkor kaptak kisebb ajándékokat, ha felismerték az udvaron röptetett papírrepülőkre írt idézeteket. Az Arany téri iskolával közösen pedig versmondó versenyt is rendeztek a Kossuth Gyakorló tanulói számára.

Szerdán ismét lehetett az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár üvegfelületeire verseket írni, hiszen már harmadik alkalommal csatlakozott az intézmény a „Posztolj verset az utcára!" megmozduláshoz. A könyvtárak üvegfelületei hamar megteltek nem csak a magyar, hanem angol nyelven idézett költeményekkel, köszönhetően az egyetem hazai és külföldi diákjainak.

Bár véget értek az egyetemen a költészet napi programok, a versek továbbra is várják az olvasókat a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában.

Sajtóiroda - BZs, TB