Zenészként, énekesként ismert és elismert, de hétköznapi emberként is érdekes előadókat hív időről időre kötetlen hangvételű beszélgetésre a Könnyűzenei Intézet. Az elsősorban az egyetemistáknak szóló, de bárki számára nyitott program küldetése az életre nevelés mellett az is, hogy megismertesse a híres zenészek, énekesek életútját, hogy tapasztalataikból, gondolataikból a közönség is tanuljon. Kedd este a világsikert is megízlelt testvérpáros, Király Linda és Király Viktor volt Kapusi Kálmánnak, a Könnyűzenei Intézet igazgatójának, valamint Végh Veronikának, az oDEon Színház művészeti vezetőjének a vendége.
Csaknem két évtized amerikai élet után költözött a Király-család Magyarországra, s bár csak néhány évre terveztek maradni, végül itt találtak otthonra és a testvérek itt kezdték el építeni zenei karrierjüket.
- Édesapám hatására elsőként a dobolás érintett meg a zenében. Ugyan eléggé későn érő típus vagyok, nekem mindig természetes volt, hogy énekeljek és zenéljek. Sosem tanultam igazán ezt a szakmát, de ha kiállok a színpadra, minden jön magától és csak énekelek. Eleinte sok külső hatásra volt szükségem, hogy merjek énekelni, ebben sokat segített Linda. Miközben angoltanárként dolgoztam, eleinte zeneszerzővé akartam válni. Nagyon tetszett a stúdiómunka, arra törekedtem, hogy a zene, a dallamok által üzeneteket közvetítsek. Linda sokat segített, ugyanakkor kicsit meg is rémített, mivel ő olyan zenei szintet képvisel, amit nehéz megugrani, egyszerre motivált és el is bizonytalanította az énektudásomat, a tehetségemet illetően. Valójában a Megasztár idején tanultam meg igazán énekelni – fogalmazott Király Viktor.
Testvére, Linda elárulta, hogy hiába volt jelen a zenei hatás a szülők révén, édesapjuk és édesanyjuk inkább próbálta lebeszélni őket a zenei pályáról.
- A zenei karrierem egy hullámvasúthoz hasonlított, már hamar kiderült számomra, hogy ezt azt egészet csak teljes szívvel lehet csinálni. A szüleink nagyon féltettek és ezért titokban kezdtem énekelni, eleinte klasszikus szoprán énekesként, de aztán magával ragadott a popzene. Amint kiderült, hogy mennyire komolyan gondoljuk a zenei szakmát, kénytelenek voltak elfogadni a döntésünket. Amikor láttak a színpadon a Carnegie Hallban, megértették, hogy nem tudnak lebeszélni. Imádom a kihívásokat és minden nap szembenézek a legnagyobb félelmeimmel – mondta.
Király Linda beszélt az amerikai tanulmányi éveiről, felidézte, hogy jelentkezett a Juilliard Zeneiskola előkészítő intézményébe, mint mondta: ott találta meg a természetes közegét. Felidézte azt is, mennyire elbizonytalanította a kettőség: vajon a külső vagy inkább a hangi adottság jelenti a valódi értéket? Kiderült a beszélgetésből, hogy az éneklés mellett a szövegírásból is alaposan kiveszi a részét, írt már dalszöveget Bob Sinclarnek is. Király Lindát megelőzte a hírneve, dalait gyorsan felfedezte az Universal lemezcég, ahol szerződést kínáltak neki és dolgozhatott együtt többek között Prince-szel, valamint jelölték már Grammy-díjra is.
Viktor 2014-ben ért karrierje csúcsára, a rádiók folyamatosan játszották a dalait, a slágerlistákat ostromolta. Ezek hatására döntött úgy, hogy kipróbálja magát az USA-ban, így részt vett a The Voice című tehetségkutató show-ban. Mint mondta: a Megasztárral ellentétben itt már volt tétje annak, ha veszít, mert Magyarországon ekkor már befutott sztár volt.
- Életem egyik csúcspontja volt ez a verseny, ugyanakkor azt hittem, hogy teljesen más lesz minden, mint amit a Megasztárban tapasztaltam. De meglepő módon ismerős világ fogadott, egy megszokott érzés uralkodott el rajtam, ami megnyugtatott, hiszen ennek nagy részét már itthon megszokhattam. Öt adásban szerepeltem Adam Levine, Gwen Stefani, Blake Shelton és Pharrell Williams előtt, ennek köszönhetően megjött az az önbizalom, amit hiányoltam magamban. Leginkább a negatív hangú magyar kommentelők sarkalltak arra, hogy megpróbáljam, be akartam bizonyítani, hogy nem véletlen az, amit itthon elértem és külföldön is képes vagyok rá – jegyezte meg.
A beszélgetés során azt is elárulták, hogy még ma is sokat izgulnak a fellépések előtt, amit nem bánnak, hiszen a lámpaláz hozzátartozik a zenészélethez, segít abban, hogy színvonalas legyen egy produkció. Mint mondták: a negatív helyzetek, az azokból eredő, elmarasztaló visszajelzések megerősítették őket, segítettek nekik abban, hogy teljes értékű előadóművészekké váljanak. Kiemelték ugyanakkor, hogy a szülőktől tanulták meg a zenei alázatot és azt, hogy a maximumra kell törekedni.
Sajtóközpont - BZ
Király Linda és Király Viktor osztotta meg sikereinek kulisszatitkait a Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének Könnyű(?) Zenész ÉLETutak című sorozatában kedd este az oDEon egyetemi színházban. A testvérek meséltek a család zenei gyökereiről, valamint arról is, hogyan kerültek közel a zenei pályához és milyen viszontagságokon, próbatételeken keresztül vezetett az út a világsikerig.