Kínáig érő nyelvi híd

Sikeresen szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói a Pécsi Tudományegyetemen rendezett XXIII. Kínai Híd nemzetközi kínai nyelvi versenyen. Kota Abigél dobogós helyen végzett, Szekeres János pedig különdíjat vehetett át a nemzetközi megmérettetés hazai elődöntőjén.

Magyarországon jelenleg öt felsőoktatási intézményben – Debreceni Egyetem (DE), Eötvös Loránd Tudományegyetem, Miskolci Egyetem, Pécsi Tudományegyetem és Szegedi Tudományegyetem – működik Konfuciusz Intézet, amelyek különböző szakos, de emellett kínai nyelvet is tanuló hallgatói vettek részt a május 24-én Pécsen rendezett versenyen.

A megnyitón Kína magyarországi nagykövete, Gong Tao köszöntőbeszédében kiemelte: a nyelv a kommunikáció eszköze, egyben a kölcsönös megértés hídja is, nem véletlen tehát a verseny elnevezése.

A rendezvény évek óta biztosít lehetőséget a kínai nyelvet tanuló fiatalok számára, hogy különböző kategóriákban – többek között kultúrtörténeti témájú előadás és művészeti bemutató során – mérjék össze tudásukat, bemutatva ezzel is eddigi tanulmányaik során elért eredményeiket.

A verseny legjobbjai, köztük a bronzérmes Kota Abigél, a DE harmadéves germanisztika-német szakos és a különdíjas Szekeres János harmadéves germanisztika-holland szakos hallgató olyan értékes díjakkal, ajándékkal gazdagodtak, amelyek tovább segítik őket kínai nyelvi és kulturális tanulmányaikban.

Az esemény lehetőséget teremtett arra is, hogy a hazai Konfuciusz Intézetek vezetői találkozzanak és szakmai egyeztetést folytassanak egymással.

Csontos Pál igazgató bejelentette: a DE Bölcsészettudományi Kar Konfuciusz Intézete idén novemberben ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját, amelyre meginvitálta a hazai intézetek igazgatóit is.

Sajtóközpont – BZs