Kettős siker a Műszaki Karon

Emléklapot és ajándékot vehetett át csütörtökön a Debreceni Egyetem Műszaki Karán az a 14 gépészmérnök hallgató, akik elsőként végezték tanulmányaikat duális képzésben, és januárban kapják kézhez diplomájukat.

A  „Hallgatóink a duális képzésben” címmel rendezett ünnepséget a Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszéke, valamint Hallgatói Önkormányzata szervezte.


A Debreceni Egyetem Műszaki Kara 2015-ben indította el gépészmérnöki alapszakon a duális képzést. A Műszaki Karon 19 vállalattal együttműködve jelenleg 69 hallgató tanul duális formában, közülük 14-en elsőként végeznek.


– Néhány éve még csak kevesen tudták, mit is takar a duális képzés. Az eltelt idő azonban bebizonyította: létjogosultsága van ennek a képzési formának – mondta köszöntőjében Bartha Elek. Az egyetem oktatási rektorhelyettese kifejtette: ez a képzés mindenki számára csak jót hozott, hiszen erősödtek az intézmény céges kapcsolatai, a hallgatók számára pedig - a vállalatoknál töltött gyakorlatnak köszönhetően - emeli a most megszerzett diploma értékét, amellyel könnyebb az elhelyezkedés végzés után.


A Debreceni Egyetemen jelenleg öt karon van duális képzés, amelyben mintegy 150 hallgató vesz részt, a vállalati partnerek száma pedig eléri a százat.


- A Műszaki Kar a kezdetektől támogatta ezt a gyakorlatorientált képzési formát, amely az évek során folyamatos fejlődésen ment át és ma már mind a négy évfolyamon, valamint mesterszakon is (gépészmérnöki, környezetmérnöki és műszaki menedzser) ebben a rendszerben képezzük a hallgatókat – hangsúlyozta Szűcs Edit dékán.


Az FAG Magyarország Ipari Kft. volt az első partnere a Műszaki Kar duális képzésének. Talán nem véletlenül, hiszen ügyvezető igazgatója, Szabó Péter egykor maga is az egyetem hallgatójaként szerzett diplomát.


– Az FAG 1500 fős cég, amelynek menedzsmentjéből heten a Debreceni Egyetemen végeztek. Szükségünk van a jól képzett utánpótlásra, és bízom abban, hogy ők is a DE hallgatói közül kerülnek majd ki – mondta Szabó Péter.


Az ünnepségen Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója előadásában vázolta azt az utat, amit az egyetemi tanulmányokat megelőzően járnak be a diákok, Mankovits Tamás pedig, a Gépészmérnöki Tanszék vezetőjeként felidézte a duális képzés indításának kezdeteit és az azóta elért eredményeket.


Sajtóiroda - BZs