Jubilált a számvitel emeritus professzora

Tudományos üléssel, és tanulmánykötettel köszöntötték a Debreceni Egyetem Számvitel és Pénzügy Intézetének alapítóját, az egykori Debreceni Agrártudományi Egyetem rektorát, Kozma Andrást nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

A Debreceni Egyetem emeritus professzora dacol az idő múlásával, nyolcvan éves kora ellenére a mai napig oktat a Gazdaságtudományi Karon, tantárgya az egyik leghasznosabb a számvitel mesterszakos hallgatók számára. Kozma András immár ötven éve vesz részt a szakterület oktatásában a Debreceni Egyetemen.

- Hatvanöt éve találkoztam először a számvitellel a középiskolában, ahol a tanárunk megtanított minket gondolkodni, segített rálátni az összefüggésekre. A mai napig ez a számvitel lényege, erre próbálom rávezetni tanítványaimat is – vélekedett az ünnepelt, a tiszteletére szervezett keddi tanácskozáson. 

A Debreceni Mezőgazdasági Akadémián diplomázott, majd doktori címe után a Magyar Tudományos Akadémia kandidátusi fokozatást is megkapta mezőgazdaságtudományok területén.

- 1994-ben Kozma András vezetésével jött létre a Számvitel és Pénzügyi Tanszék a Debreceni Agrártudományi Egyetemen, mindössze 4 oktatóval, akik körülbelül 400 diákot oktattak. Mára a tanszékből intézet lett egy 32 fős oktatói-kutatói gárdával, akik több mint 1800 hallgatót képeznek a Debreceni Egyetem több karán.  A professzor irányításával 11 PhD hallgató szerzett doktori címet, köztük jómagam, és két további felsőoktatási intézmény kancellárja – idézte fel Bács Zoltán kancellár, a Gazdaságtudományi Kar intézetigazgatója.

Kozma András szakmai pályafutása alatt dékánhelyettesi, dékáni, majd 1989-92 között rektori teendőket látott el az egykori DATE-n.

- A Debreceni Egyetem vezetése és kollektívája is köszönettel tartozik a professzornak azért, hogy lefektette Debrecenben a számviteltudomány alapjait, és olyan minőségre emelte azt, amely mára az intézmény Gazdaságtudományi Karát az ország egyik legjobb szakmai műhelyévé tette – hangsúlyozta Jávor András rektorhelyettes.

A Gazdaságtudományi Kar jogelődje 2002-ben vált önálló karrá, 2006-tól pedig több új szak – pénzügy-számvitel, számvitel, sportszervező, sportközgazdász - indult el Kozma András közreműködésével.

- A Számvitel és Pénzügy Intézet hallgatói, oktatói a tudományos munka szempontjából is meghatározó szerepet töltenek be a kar életében. 37 éve ismerem a professzort, hiszen én is itt voltam egyetemi hallgató, és azt gondolom, hogy véleményére mai napig érdemes odafigyelni – emelte ki Pető Károly dékán.

A Controller Info című minősített tudományos folyóirat különszámot jelentetett meg Kozma András születésnapja alkalmából. A kiadvány 28 publikációt tartalmaz, melyek összesen 47 szakember kutató munkájából születtek a számvitel-pénzügy-controlling területén. 

Sajtóiroda-TB