iTT Kutathatsz!

Természettudományos és Mérnöki Fesztiválon mutatta be szerdán a továbbtanulás előtt álló diákoknak a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kara, hogy milyen érdekes témákkal foglalkozhatnak, illetve milyen karrierlehetőségek várnak rájuk a TTK-s diplomával.

A világ legnagyobb hangyáját, a vegyészek virágoskertjét, a leggyakoribb szilikátásványokat is megismerhették azok a diákok, akik ellátogatottak a Debreceni Egyetem Természettudományi Karának Természettudományos és Mérnöki Fesztiváljára, melyet iTT Kutathatsz címmel szerdán rendeztek az Agórában.

- Egész hátralévő életüket befolyásolni fogja a pályaválasztásuk. Éppen ezért tartjuk fontosnak, hogy megmutassuk, milyen területtel foglalkozhatnak és milyen karrierlehetőség áll előttük, amennyiben a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karát választják – hangsúlyozta az iTT Kutathatsz Természettudományos és Mérnöki Fesztivál megnyitóján Kun Ferenc dékán.

A kari vezető ki tért rá, hogy az országos tendenciával szemben a Debreceni Egyetemen nő a természettudományos képzésre jelentkező hallgatók száma.

- A TTK célja, hogy az intézményt választó fiataloknak értékes, piacképes diplomát adjon, amellyel aztán a régió iparvállalatai szívesen fogadják a frissen végzett szakembereket. Ezt az ipari hátteret erősíti, hogy a kar mintegy 50 céggel van szoros kapcsolatban, akikkel folyamatosan egyeztetünk, hogy naprakész, a modern iparvállalatok igényeinek is megfelelő képzést tudjuk nyújtani – tájékoztatott Kun Ferenc.

A partnerek közül öt, a kar duális képzéseiben résztvevő vállalat (a BorsodChem, az E.ON, az FAG, a Mol, a Rafi), valamint a városban új üzemet építő Continental is részt vett a fesztiválon, a standoknál látványos kísérletekkel, játékos, interaktív feladatokkal várták a fiatalokat.


A rendezvényen a TTK intézeteinek képzési kínálata mellett a tanszékek kutatási tevékenységét, valamint egy-egy tudományterület érdekes jelenségeit is megismerhették a diákok. Így például volt vadló-totó, elefántfogkrém, madárkvíz, végezhettek DNS-kivonást banánból a biológusoknál, ezüsttükörpróbát a vegyészeknél, ördöglakatokat nyithattak ki a matematikusoknál, különleges optikai jelenségeket tanulmányozhattak a fizikusoknál, valamint kipróbálhatták a legújabb terepi meteorológiai mérőműszereket a földtudományi szakembereknél.

Sajtóiroda - TPL