yoUDay – a rendezvények „doktora”

Monumentális show, elementáris fény- és hangtechnika, páratlan közönség, profi szervező csapat – nem fukarkodtak a dicsérettel a yoUDay fellépői. A Debreceni Egyetem egyedülálló tanévnyitója számukra is felejthetetlen marad.

- Már negyedik alkalommal élhettük át a yoUDay semmihez sem hasonlítható hangulatát, idén is nagyon izgalmas volt a feladat. Elementáris fény- és hangtechnika egy világszínvonalú színpadon – fogalmaztak az Abrakazabra zenekar tagjai.

Elmondása szerint a hatalmas színpad láttán Sári Évi szíve is nagyot dobbant.

- Több mint húsz éve énekelek, de azért ez finoman szólva sem egy mindennapos dolog, hogy ilyen komoly technikai háttérrel léphet színpadra az ember. Ráadásul a szülővárosomban, azzal a zenekarral, amelyikkel kezdő koromban rengeteget dolgoztam és olyan kollégákkal, akiket igen nagyra becsülök. Ehhez még jött a sokezres nézősereg, akik fantasztikusak voltak. Mit is mondhatnék azon kívül, hogy köszönöm – hálálkodott az énekesnő.

A Kowalsky meg a Vega három év után tért vissza ismét a yoUDay színpadára.

- Óriási élmény volt ebben a stadionban játszani, hiszen mondhatjuk, hogy a Kowalsky meg a Vega zenekar ismét hazatért. Számunkra Debrecen hazai pálya, ebben az évben zenéltünk már a Főnix Csarnokban, a Campus Fesztiválon és ezt koronázhattuk meg ezzel a fellépéssel. Azt gondoljuk, ez az évünk Debrecenben így volt kerek – nyilatkozta a frontember, Kowa.

Az Animal Cannibals két fenegyereke a kezdetek óta hangulatfelelőse a nagyszabású showműsornak. Szerintük a yoUDay az a hely, ahol évente egyszer húszezer ember pozitív energiájában mártózhatnak meg.

- A yoUDay az elmúlt négy évben éppúgy fejlődött és csiszolódott, mint egy egyetemi hallgató. Mostanra joggal ki is érdemelhetné a rendezvények doktori címét. Friss és csúcsminőségű zenei felhozatal vegyítve hagyománnyal és a Debreceni Egyetem értékeivel. Mi imádjuk! – lelkendeztek. 

Vastag Csaba sem először hódította meg a hölgyek szívét a yoUDay színpadán, de most is a közösség ereje ragadta magával.

- Az elmúlt években ez a rendezvény egyre csak monumentálisabb és minőségibb lett. Nem is tudom, hova lehetne még fokozni. Mivel magam is voltam egyetemista, tudom, hogy mennyire fontos a hallgatóknak az összetartozás érzése. Büszke vagyok és nagy örömömre szolgál, hogy ha csak egy pár percig is, de részese lehettem ennek a csodának – mondta az énekes.

Rúzsa Magdi is nagyon szerette a debreceni közönséget, és ígérte, hogy harmadjára is szívesen elfogadja a szervezők meghívását, csakúgy, mint Heincz Gábor Biga, aki állandó fellépője a stadionshow-nak.

- Minden évben olyan izgalommal várom a yoUDay-t, mint a gyermek a karácsonyt! Több ezer koncertet játszottam már a világ sok-sok színpadán, de egy kezemen meg tudom számolni azokat a zenei koncertélmènyeket, amik közül az egyik legkiemelkedőbb, felejthetetlen és páratlan a yoUDay! Külön köszönet az összehangolt szervezésért, a legmagasabb kvalitású hang-, vizuál- és színpadtechnikáért! A legnagyobb köszönet pedig a srácoknak jár, akik huszonkétezren velünk ünnepeltek – nyilatkozta az ezerarcú előadó.

Sokan várták az ország egyik legújabb és legnépszerűbb fiúbandáját, a Follow the Flow-t. Ekkora közönség előtt talán még ők sem koncerteztek.

- Megtisztelő volt a meghívás, nagyon jól éreztük magunkat, csodás érzés volt a teltházas Nagyerdei Stadionban koncertet adni. Igazán profi volt a show! Köszönjük szépen a mindig remek debreceni közönségnek! – hangsúlyozták a zenekar tagjai.

A szervezők már kitűzték a 2020-as yoUDay időpontját. Jövőre szeptember 16-án ötödjére telik meg a Nagyerdei Stadion a tanévkezdést bulival ünneplő hallgatókkal és barátaikkal. 

Sajtóiroda-TB