Tudomány GYGYK módra

Interdiszciplináris konferenciát szervezett a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. A szerdai tanácskozást követően különleges népzenei koncertsorozat is indult Hajdúböszörményben.

A Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon már hagyomány, hogy frissen doktorált oktatói, kutatói és PhD hallgatói bemutatják tudományos tevékenységüket. Ezúttal a Magyar Tudomány Ünnepe nyújtott alkalmat arra, hogy a különböző tanszékek munkatársai, és a doktori iskolák hallgatói osszák meg egymással kutatásukat.

- Nagy hangsúlyt fektetünk az oktatói utánpótlásképzésre, és arra törekszünk, hogy fiatalokat csaljunk a karra, akár a doktori iskolába, akár kollégának. A GYGYK-n minden feltétel adott ahhoz, hogy szakmai karrierjük sikeres legyen, hiszen a hazai és külföldi konferenciákon való részvétel, valamint a publikálási lehetőség olyan jelentős plusz, ami egy fiatal kutató, oktató megbecsüléséhez elengedhetetlenül szükséges. Karunk hallgatói létszáma olyan mértékben emelkedett az elmúlt időszakban, amely igényli, hogy egy újfajta szemlélet is kerüljön be az oktatásba a fiatal kollégák révén.  Célunk, hogy hosszú távon, egyre több minősített szakember dolgozzon a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karon – hangsúlyozta Bálint Péter dékán. 

A szerdai konferencián többek között olyan témákról tartottak előadásokat, mint a gyermekkori nyelvfejlődés a digitális világban, a sportolási szokások a fogyatékos fiatalok körében, illetve a lánynevelés formái a kora újkori Európában.

- A tanácskozásunk, ahogyan a címe is elárulja, interdiszciplináris, hiszen több tudományterület kutatási eredményei kerültek terítékre. Az irodalmi témák mellett a kar jellegéből fakadóan számos pedagógiai témát is kibontottak a kollégák, illetve romológiai kutatásokat, azon belül a hátrányos helyzetű tanulók iskolai integrációjával kapcsolatos kérdéseket is érintettek az előadóink. Szó volt még a gyermekek nyelvi fejlődéséről, a krízismenedzsmentről, valamint az internetfüggőségről is – részletezte Biczó Gábor tudományos dékánhelyettes. 

A konferenciát követően indult útnak az a különleges koncertsorozat, amelyet a kar oktatója, Agócs Gergely népzenekutató álmodott meg. A folklorista szervezésében négy egymást követő szerdán a Bartók Béla által meghatározott négy magyar népzenei dialektusterület egy-egy autentikus cigány zenekara játszik a hajdúböszörményi karon. A koncertekről felvétel készül, melyek később nemcsak a helyi, hanem a határon túli hallgatók oktatását is segíti majd. 

Első alkalommal a Bátai tamburazenekar (Sárköz) lépett fel, november 13-án a Szászcsávási zenekar (Kis-Küküllő mente), november 20-án a Balogh "Csík" Rudolf és zenekara (Észak-Borsod), november 27-én pedig Pékó Miklós "Szamóca" és zenekara (Hajdúság) szórakoztatja a közönséget. Valamennyi koncert 19 órakor kezdődik a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar konferenciatermében.

Sajtóiroda-TB