Tanévnyitó szenátusi ülés

Az intézmény gazdálkodásáról, a következő tanév menetrendjéről, a folyamatban lévő és tervezett beruházásokról, fejlesztésekről is szó volt a Debreceni Egyetem szeptemberi szenátusi ülésén. A testület számos szabályzatát módosította a berettyóújfalui Gróf Tisza István kórház integrációja miatt, és együttműködési megállapodások megkötéséről is döntött.

Kossa György, az intézményt fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnökének napirend előtti felszólalásával kezdődött a 2023/2024-es tanév első szenátusi ülése a Debreceni Egyetemen. A kuratóriumi elnök felidézte, hogy az elmúlt évek viszontagságai – a COVID, majd a gazdasági válság – ellenére a Debreceni Egyetem meg tudta őrizni stabilitását a gazdálkodás tekintetében, ez a siker pedig hozzájárulhat, hogy tovább nőjön az egyetem által kiadott diploma értéke. Kossa György kifejtette: a kuratórium folyamatosan vizsgálja az intézmény mikro- és makrogazdasági mutatóit, a működés hatékonyságát, emellett az egyetem teljesíti az állam felé vállalt kötelességeit is, s ez az eredményesség teszi lehetővé, hogy az egyetemi dolgozók fizetései megőrizzék a reálbérértéküket. A kuratóriumi elnök beszélt az alapítvány ösztöndíj- és kutatói életpályát támogató rendszeréről, amelynek köszönhetően folyamatosan biztosított az egyetemen a tudományos utánpótlásképzés. Kossa György felhívta a Szenátus figyelmét az intézmény nemzetközi elismertsége szempontjából kiemelkedő jövő évi Európai Egyetemi Játékokra, melynek a debreceni és a miskolci egyetem közösen ad otthont.

Szilvássy Zoltán rektori beszámolójában a hamarosan megvalósuló gyógyszer- és élelmiszeripari beruházásokat emelte ki: az oltóanyaggyár, a pilotüzem, valamint a Gyógyszerésztudományi Karnak is otthont adó középüzem olyan – hazánkban egyedülálló – egészségipari komplexumot hoz létre, amely további lendületet ad a Debreceni Egyetem egészségipari oktatási, kutatási és innovációs tevékenységének.

Az egyetemi vezető a proaktív flexibilitást nevezte a következő időszak meghatározó mozzanatának, hiszen a megfelelő adaptáció révén az intézmény a legváltozatosabb kihívásoknak is képes lesz megfelelni, és olyan új befektetési és fejlődési lehetőséget tár fel, amelyek hosszútávon garantálják az egyetem sikerességét. Szilvássy Zoltán kiemelte az intézmény meghatározó tudásbázis szerepét a Szolnok-Debrecen-Nagyvárad tengelyen, és Miskolc-Nyíregyháza-Debrecen háromszögben.

Az egyetem gazdálkodásáról szólva Bács Zoltán kancellár az indikátorok finanszírozásban játszott szerepét emelte ki, amelynek folyamatos követéséhez nagy segítséget jelent az egyetemi tanulmányi nyilvántartás megfelelő üzemeltetése és fejlesztése, ugyanakkor felhívta a figyelmet a nemzetközi rangsorokban történő megjelenés fontosságára is.

Bács Zoltán kiválóra értékelte a tavalyi takarékossági intézkedések hatékonyságát, amely révén több milliárdos megtakarítást ért el az egyetem. Ennek bizonyos elemei az idei évben is megmaradnak, így például december 22. és 2024. január 8. között a betegellátás kivételével csökkentett üzemmódban fog működni az intézmény, a tanév beosztását és a vizsgaidőszakot is ehhez igazítják, illetve ősszel is tervezetten fogják szabályozni az épületek fűtését.

Kiemelte, hogy jelenleg mintegy 55 milliárd forint értekben folynak beruházások az egyetemi infrastruktúrához kapcsolódóan, amely kimagasló a hazai felsőoktatásban. A kancellár szerint nemcsak ez, de az egyetemi oktatásban dolgozóknak szeptember 1-jétől nyújtott újabb béremelés is jelzi, hogy rendkívül hatékonyan gazdálkodik az újonnan felvett hallgatókkal és a berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház beolvadásával immár 48 ezer fősre duzzadt debreceni egyetemi polgárság. Utóbbi integráció miatt a Debreceni Egyetem több gazdálkodási, pénzügyi és számviteli szabályzatát módosítania kellett. Ehhez kapcsolódóan Mészáros József kabinetfőnök jelezte, hogy az egyre nagyobb terhet jelentő iratkezelés és -mozgatás miatt lépéseket tesznek a papíralapú iratkezelés visszaszorítására.

A Szenátus javaslatot fogadott el az egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata törzsrészének, valamint a Karok Működési Rendje című szabályzatának módosítására, utóbbi a Gazdaságtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Műszaki Kar mellékleteit érinti.  

Döntött a testület az egyetemi kitüntetések és címek adományozásának rendjéről szóló szabályzat, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat, a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat, valamint a Special Rules and Regulations for English Program Students című szabályzat módosításáról, illetve az Egészségügyi Képzést Folytató Karokra Vonatkozó Ideiglenes Tanulmányi és Vizsgaszabályzat hatályon kívül helyezéséről.

A Gazdaságtudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, a Műszaki Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, valamint a tanárképzés 2023/2024. tanévre szóló Képzési Programjának módosító indítványát is elfogadta a Szenátus. Támogatta emellett a 2024. évi felsőoktatási felvételi eljárás követelményeinek módosítását és jóváhagyta a 2025. évi felsőoktatási felvételi eljárás szakos követelményeit.


Döntés született együttműködési megállapodás megkötéséről a Shanghai DianJi University-vel és a Shanghai University of Electric Power-rel, együttműködési szándéknyilatkozat megkötéséről a China Construction Silk Road Construction Investment Co., Ltd. vállalattal, továbbá a University of Business Engineering and Management Banja Luka intézménnyel, az NCJSC „Saken Seifullin Kazakh Agrotechnical Research University” intézménnyel, a Profi University intézménnyel és a Tashkent Institute of Management and Economics intézménnyel.

 

Sajtóközpont - TPL