Támogatott tehetségeink

332 millió forint ösztöndíjat nyertek a Debreceni Egyetemről benyújtott sikeres pályaművek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. tanévre meghirdetett pályázatain.

A 233 nyertes pályázó – alap- és mesterszakos hallgatók, doktoranduszok, doktorvárományosok, oktatók és kutatók – egy, vagy két féléven keresztül részesül különböző összegű, havi 100.000 vagy 200.000 forint összegű ösztöndíjban a 2020/21-es tanévben.

A 2019. május 6-án megjelent felhívásra a Debreceni Egyetemről 502-en jelentkeztek, ebből 491 volt a formailag megfelelő, érvényes pályázat. A pályázatok szakmai bírálatát az alap- és mesterszakos hallgatók esetében a karok, a doktoranduszok, doktorvárományosok és posztdoktorok esetében pedig a doktori tanácsok, illetve a doktori iskolák végezték. Az ún. Bolyai+ kategóriában azok az oktatók és kutatók nyerhettek ÚNKP támogatást, akik Bolyai János Posztdoktori Ösztöndíjban is részesülnek a következő tanévben. A „Tehetséggel fel!” kategóriában azok a fiatalok pályázhattak, akik egyetemi tanulmányaikat 2020. szeptemberében kezdik el, és középiskolásként országos tanulmányi versenyek helyezettjei voltak. Az Új Nemzeti Kiválóság Programra (ÚNKP) benyújtott pályaművekről a végső döntést az Innovációs és Technológiai Minisztérium hozta meg.



A nyertes pályázók ösztöndíján felül az egyetem további 133 millió forintnyi, a kutatások támogatására fordítható támogatásban részesül.

- A személyi ösztöndíjakon felül, azok negyven százalékának megfelelő összegű támogatást is biztosít a minisztérium az egyetem számára. Ez a támogatás az ösztöndíjasok kutatásaira, valamint a felsőoktatási intézmény általános költségeinek (kutatással összefüggő intézményi működési és lebonyolítási költségek, témavezetők díjazása) fedezetére fordítható. Így az egyetem is érdekelt a program minél sikeresebb megvalósításában, minél több tehetséges hallgató és fiatal oktató kiváló teljesítményre ösztönzésében - mondta az unideb.hu portálnak Varga Zsolt tudományos igazgató, az intézmény ÚNKP koordinátora.

Hasznos információ a nyerteseknek: jogi értelemben akkor válnak ösztöndíjassá, ha a hallgatói (alap-, mester-, osztatlan-, doktorandusz), illetve munkavégzésre irányuló jogviszonyukat legkésőbb 2020. szeptember 20-ig igazolják. A szerződéskötési eljárás menetéről valamennyi nyertest személyesen értesíti a Tudományos Igazgatóság.
 

Sajtóiroda