Szilícium-völgy az Alföldön?

Új helyszínen és az ez előző évekhez képest több programmal várja a vállalkozó kedvű érdeklődőket a Startup Hét Debrecen. November 20-24. között mindent megtudhatsz a sikeres startupokról, hogy az ötletből valóság legyen!

2017-ben harmadik alkalommal rendezik meg a Debreceni Egyetem részvételével azt az rendezvénysorozatot, amely a startupok létrehozását segíti az ötlettől a megvalósításig és a sikeres működtetésig. Idén konkrét tematika köré épülnek a programok, így a hét minden napján új ismereteket szerezhetnek a startup világról az érdeklődők.

November 20-a az ötlet napja lesz, amikor azokra a kérdésre kaphatnak választ a résztvevők, hogy mitől jó egy startup kezdeményezés, hogyan zajlik a validációs folyamat és mi alapján döntenek a befektetők egy ötlet sorsáról? November 21-e az innováció napja, amikor azt mutatják be az előadók, mitől újszerű egy ötlet, és miért lételeme egy startupnak az innováció? A képzés napján, november 22-én a sikeres startup létrehozásához és működtetéséhez szükséges tudásról, és a hozzájuk kapcsolódó képzésekről kaphatnak fontos énformációkat az érdeklődők. 

A hét csúcspontja november 23-a, amikor a pitch napján azt tudhatják meg a résztvevők, hogy mire kíváncsiak a befektetők és hogyan lehet őket meggyőzni? A programsorozat zárásaként november 24-én, a finanszírozás napján pedig arról lesz szó, hogyan lehet tőkét szerezni az induló vállalkozásnak? 

Az esti fő események a Nagyerdei Víztoronyban 18 órakor kezdődnek. A rendezvényekhez több klasszikus program (Debtech Meetup, Business & Beer) is kapcsolódik. Ezek mellett egy 800.000 Eurós összdíjazású Startup verseny helyi selejtezőjén is részt vehetnek a látogatók.

A Startup Hét Debrecen programjai ingyenesek, de regisztrációhoz kötöttek. A jelentkezés ezen a linken elérhető.

Sajtóiroda-TB