Az elmúlt évtizedek sikereire, kihívásaira, tudományos és oktatási eredményeire is emlékeztek közösen az idei rektori vacsora résztvevői. Az eseményen egyebek mellett elhangzott, hogy a több évtizeddel ezelőtt megfogalmazott célok, elképzelések mára megerősödtek, magasabb szintre értek, és csak az összefogás, az együtt gondolkodás, a folyamatos együttműködések hozhatnak újabb sikereket.
Kossa György kuratóriumi elnök hangsúlyozta: a korábbi egyetemi vezetők, az elődök érdemeinek köszönhetően tart az egyetem ott, ahol most, nemzetközi szinten meghatározó mind a tudomány, mind pedig az oktatás és a külföldi kollaborációk terén. Hozzátette: mindez alapján a Debreceni Egyetem joggal követelhet magának hírnevet, megbecsülést és elismerést.
Az eseményen a Debreceni Egyetem, valamint jogelőd intézményeinek korábbi rektorai közül heten voltak jelen, valamint a DE-t fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma is képviseltette magát.
A résztvevők amellett, hogy értékelték az egyetem 2024-es tevékenységét, megismerhették a DE jövő évi stratégiáját, ismertették a legfontosabb célokat és feladatokat, emellett pedig a megjelent szakemberek között tudásmegosztás, valamint hasznos tapasztalatcsere is történt.
Az első rektori vacsorát 2022-ben rendezték a Debreceni Egyetemen. A fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy a korszakokon átívelő kérdések felvetésére, valamint kötetlen beszélgetésekre is tökéletesen alkalmas találkozó hagyománnyá érett, így azt a jövőben is szeretnék megrendezni.
A vacsora résztvevői:
Abádi Nagy Zoltán, a KLTE rektora 1993-95
Bazsa György, a KLTE rektora 1995-99
Gergely Lajos, a DOTE rektora 1991-95
Fésűs László a DOTE rektora 1999 és a DE rektora 2000-01 és 2008-10
Győry Kálmán, a DE rektora 2001-02, kuratóriumi tag
Muszbek László, a DOTE rektora 1995-99
Nagy János, a DE rektora 2002-03, 2004-07
Kossa György, a kuratórium elnöke
Balla György, a kuratórium tagja
Szólláth Tibor, a kuratórium tagja
Sajtóközpont - BZ