Programkavalkád az Egyetem Téren

Mikroszkópos Cell-fie, népi puzzle, házi fürdő”bomba”, instaversek - minden eddiginél gazdagabb programmal vett részt a Debreceni Egyetem a Campus Fesztiválon. Az interaktív élmények mellett koncertek, érdekes beszélgetések és humoristák is voltak az Egyetem Téren.

A Debreceni Egyetem „okos” programjaira minden évben több ezren kíváncsiak. Így volt ez idén is: az Egyetem Tér a 11. Campus Fesztiválon is a legnépszerűbb nappali rendezvényhelyszín volt. Az egyetemi események ezúttal a főbejárat közelében, árnyas fák alatt, az UniFit szomszédságában kaptak helyet.

- Az új helyszín beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A fesztiválozók megszerették a korábbiaknál sokkal barátságosabb környezetet, nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk - mondta a hirek.unideb.hu-nak Rőfi Mónika, a Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője.

A látogatók a délutántól estig tartó játékos, szórakoztató és interaktív programokon keresztül megismerhették az egyetem lazább, „bulisabb” oldalát és több tudományterületbe is betekintést nyerhettek. Sokan voltak kíváncsiak a látványos kémiai kísérletekre, a VR szemüveg nyújtotta virtuális kalandozásra és instaversek, kreatív fotók, hennatetoválások, testfestések százai születtek. 

Népszerű volt a mikroszkópos Cell-fie készítése egy csepp vérből és a korszerű diagnosztikus ultrahangkészülékek bemutatója, ahol volt, aki életre szóló élménnyel gazdagodott: néhány „elsőfesztiválozó” baba ugyanis megmutatta magát édesanyja pocakjában. 

Az egyetemi könyvtár a népszerű könyv-szelfi és doboz puzzle mellett egy hatalmas, csaknem egy méter magas emlékkönyvvel készült, a fesztiválozók ebbe írhatták üzeneteiket. Közkedvelt volt az egyedi fotófal előtt felállított fotóautomata. Az itt készült képek mellett emlékként vihették haza a látogatók az intézmény új, címeres logójával díszített szuveníreket is, amelyeket a Campusra most először „kitelepült” egyetemi ajándékboltból lehetett beszerezni.  A látogatók sorban álltak, hogy kipróbálhassák a különböző orvosi eszközöket, felpróbálják a műtősruhát, mikroszkóp alatt megvizsgálhassák a hajszálukat, de sokan készítettek saját ékszert 3D nyomtatóval.

Az Egyetem Térre először települtek ki önálló standdal a jogászok, a gyógyszerészek és az egyetemi kórház.

- Minden eddiginél színesebb és gazdagabb volt a programkínálat és nagyszerűen sikerült az „elsőfesztiválozók” bemutatkozása. Elképesztően sokan vettek részt a PatiKalandban, a jogászok pedig üde színfoltjai voltak az idei egyetemi programoknak, minden helyzetben tudtak jó hangulatot teremteni – összegezte Mándy Zsuzsa programfelelős.

Az érdeklődő fiatalok az Öltözz be bírónak! és Hozz ítéletet! című játékokon keresztül kalandos módon kerülhettek közelebb a jogtudományhoz, a Gyógyszerésztudományi Kar standjánál pedig egyebek mellett saját kenőcsöket lehetett készíteni és a különböző gyógynövényeket is megismertették a látogatókkal. A Campuson szintén újoncnak számító Kenézy Gyula Egyetemi Kórház szűrő- és oltópontot üzemeltetett, ahol infektológus és hepatológus szakorvosok részvételével anonim HIV, HBC és HCV szűrést végeztek, valamint szükség esetén oltásokat is beadtak.

A fesztivál négy napja alatt 16 standon 30 egyetemi egység mutatkozott be, 200 közreműködő - egyetemi oktatók, hallgatók és önkéntesek – részvételével az ezerkétszáz négyzetméteres területen, az egyetemi színpadon pedig összesen 35 produkció volt látható.

Többek közt felléptek az intézmény fiatal tehetségei, zenészei: a Kossuth Gyakorló tanulóiból álló zenekar, a Funbasstix és a Zeneművészet Kar LDB ütős duója. Érdekes beszélgetések voltak Csernus Imrével, Zaher Gáborral és Csató Gáborral, a nevetésről pedig a Dumaszínház humoristái gondoskodtak. Szombat este hatalmas sikert aratott az Android zenekar, valamint a rektor, rektorhelyettes, dékán és nagykövet alkotta Impact formáció. A fesztiválozók olyan együttesek zenéjére bulizhattak, mint a PG csoport, a Parno Graszt, a Vis Maior, a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, valamint a Debrecen Dixieland Band.
Az idei 11. Campus látogatócsúcsot hozott, 108 ezren fesztiváloztak Debrecenben, ami a szervezők várakozásait is felülmúlta.

Sajtóiroda-MM

Campus fesztivál Egyetem Tér 0. nap.
Campus Fesztivál Egyetem Tér  1.nap
Campus Fesztivál Egyetem Tér 3.nap