Ponthúzó parti – a várakozás és az öröm pillanatai

Több száz felvételiző várta izgalommal a ponthatárok kihirdetését a Pont iDE Partin a Dóczy utcai sportcampuson szerda este. A ponthatárokat ledfalon követhették, illetve sokan kaptak értesítést sms-ben. A boldog felvetteket koronával és ajándékokkal köszöntötte a Debreceni Egyetem.

Már két órával a ponthatárok kihirdetése előtt gyülekezni kezdtek a fiatalok a Dóczy utcai sportcampuson, hogy együtt éljék át a sorsdöntő pillanatokat. 20 óra előtt néhány perccel Bartha Elek oktatási rektorhelyettes köszöntötte a több száz izguló felvételizőt.

- Kívánom mindenkinek, hogy találják meg a számításukat a Debreceni Egyetem! Kerüljön ma este a fejükre korona, ünnepeljék meg a sikeres felvételit és találkozzunk szeptemberben, illetve előtte még a gólyatáborban – szólította meg a fiatalokat a rektorhelyettes.

A Hallgatói Önkormányzat elnöke, Csont István az egyetemi közösség erejét hangsúlyozva kiemelte: ezen az estén, első egyetemi rendezvényükön megtapasztalhatják a leendő gólyák, milyen jó ennek a nagy családnak a részese lenni. 

- Hallgatóként sok szolgáltatást igénybe tudtok majd venni, legyen szó a sportéletről, a tudományos vagy éppen a kulturális életről, aminek persze jelentős szelete a szórakozás. Nagyon várunk benneteket és már nagy erőkkel szervezzük az őszi programokat – mondta Csont István.

A köszöntőn Körösparti Péter, a Hallgatói Kapcsolatok és Szolgálatások Központ főigazgatója is részt vett.

Pontban 20 órakor megjelentek a felvételi ponthatárok a ledfalon és folyamatosan érkeztek a tájékoztató sms-ek is a telefonokra. 

Rövid időn belül ujjongó, ölelkező fiatalokkal telt meg a Teniszke Sport és Egyetemi Klub előtti tér. A Debreceni Egyetemre felvetteket koronával és apró ajándékokkal köszöntötték, majd indulhatott az önfeledt szórakozás.

 

Sajtóközpont – TH