oDEon: új tér a színművészetnek

Nappal előadó, esténként színház lesz a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusának színházterme. A szeptemberre megújuló helyszín az egyetem zenés színházának, az oDEon-ZeneTheatrumnak az új játszóhelye is egyben.

A Debreceni Egyetem és a ZeneTheatrum Musical Színház május végén jelentette be, hogy szorosabbra fűzik kapcsolatukat, s ezentúl az egyetemi polgárok is bekapcsolódhatnak a színitanoda tevékenységébe. A közös munka nyomán a társulat új játszóhelyet kapott a Böszörményi úti campuson, melynek kialakítása a nyáron kezdődött meg.

- Nagyon izgalmas dolog egy ilyen helyiség átalakítása, hiszen egy előadóteremnek „színes élete van”: öröm, bánat, szerelem és dráma helyszíne, ennek „boldog kiteljesedése” ez a mostani felújítás, melynek eredményeként a legkorszerűbb technológiával felszerelt színházterem lesz – fogalmazott Végh Veronika. Az oDEon-ZeneTheatrum produkciós vezetője több szálon is kapcsolódik az egyetemhez, hiszen - a tavalyi év után idén is - Csáki Szabolccsal együtt koordinálja a yoUDay nagyszabású színpadi show-ját.

Az átalakítás kapcsán Végh Veronika elárulta: nagy kihívást jelentett számukra, hogy a helyszín mind a nappali órák, mind az esti előadások számára megfelelő helyszín legyen.

- Miközben a színházak kialakításánál gyakran feketére festik a falakat, azok hátrányt jelentek egy előadóterem esetében, hiszen a hallgatóknak napközben inkább világos terekre, jó fényviszonyokra van szükségük. Emellett a színházi fénytechnika sem akadályozhatja a terem használhatóságát az oktatás során. Éppen emiatt az egyetem színeit, a zöldet és aranyat használtuk antracittal kombinálva, valamint rejtett világítástechnikát alakítottunk ki. Az volt a cél, hogy az egyetem stílusához illeszkedő közösségi teret hozzunk létre, ami egyszerre szellemi és kulturális központ, találkozóhely, ahol a hallgatók és a színházlátogatók is otthon érzik magukat – magyarázta Végh Veronika.

A színházterem felújítási munkálatai augusztus 19-én kezdődtek. Az átalakítás során a meglévő és elhasználódott szőnyegpadlót, függönyöket kicserélték, lefestették a mennyezetet és az oldalfalat, valamint folyamatban van az új fény- és hangtechnika kiépítése, illetve az öltözők és technikai helyiségek felújítása.


Az új játszóhely hivatalos megnyitója szeptember 25-én lesz, amikor a Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László nevével fémjelezett Nézőművészeti Kft. lép színpadra EztRád című darabjával. Az évad folyamán az oDEon-ZeneTheatrum olyan klasszikusokat visz színpadra, mint a Hair, melyben külföldi hallgatók is szerepet kapnak, illetve egyetemi dolgozók és a köznevelési intézmények diákjainak közreműködésével a Valahol Európában című musical-adaptációt is műsorra tűzik. A színházi előadások mellett a terem művészeti képzéseknek és a Színművészeti Szabadegyetemnek is otthont ad majd, utóbbiban a tervek szerint olyan neves szakemberek tartanak művészeti kurzusokat, mint Hegedűs D. Géza és Vecsei H. Miklós.

Sajtóiroda - TPL