Nyolc évtized otthonai

Fotók, terv- és alaprajzok segítségével ismerhetik meg az érdeklődők Győr modernkori építészetét. A vándorkiállítás április 10-én érkezett a Debreceni Egyetem Műszaki Karára.

- Szülővárosomnak szeretnék emléket állítani azzal, hogy különböző tematikus kiállítások keretében mutatom be egy-egy korszak építészeti-építési munkáját – mondta az unideb.hu-nak a megnyitót megelőzően Hartmann Gergely, a kiállítás kurátora. Az építész szerint, bár viszonylag nagy a földrajzi távolság, mégis sok hasonlóság fedezhető fel a dunántúli nagyváros és Debrecen építészete között.


- Fontos, hogy hallgatóink megismerkedjenek a lakóépületekkel, azok terveivel, hiszen ez is egy alkalom arra, hogy találkozzanak a szakmával, és rájöjjenek arra, hogy az építészet nem csak templomokból, múzeumokból, hanem lakóépületekből is áll – hangsúlyozta a kiállítás jelentőségét Szentirmai Tamás. A Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszékének vezetője kiemelte: egy társadalomban a lakóközeg meghatározza egy ember életét, ezért is fontos a jó példák megismerése.

- Azért izgalmas ez a kiállítás, mert olyan anyagot mutat be, amihez sokan közvetlenül is kapcsolódnak, vélhetően több látogató hasonló épületekben lakik, talán van olyan építész közöttünk, aki tervezett ilyen épületeket, és ebben a megközelítésben még érdekesebb az anyag – mondta megnyitójában Tutervai Mátyás, a Győr-Moson-Sopron megyei Építész Kamara elnöke. Felidézte, hogy a sorozat korábbi összeállítását, a Templomaink tegnap és ma című kiállítást is elhozták Debrecenbe, és ígértet tett arra, hogy a következő anyagot is bemutatják majd a cívisvárosban.

A kiállítás a Győr-Moson Sopron Megyei, valamint a Hajdú-Bihar megyei Építészkamara együttműködésével a Debreceni Egyetem Műszaki Karának közreműködésével valósult meg. A nyolc évtized otthonai című tárlat április 29-ig látogatható.

Sajtóiroda - BZs
Fotó: Erdős Imre