Megjelent a Publicationes Mathematicae Debrecen 100. kötete

A Debreceni Egyetem Matematikai Intézetének gondozásában és munkatársainak szerkesztésében megjelenő Publicationes Mathematicae Debrecen tudományos folyóirat a 100. kötetét adja ki az idei évben. A száz kötet mintegy 4000 publikált dolgozatot jelent, több ezer szerző munkájának legjavát.

A Publicationes Mathematicae Debrecen egyetemi kiadásban megjelenő, nemzetközileg indexelt angol nyelvű matematikai szaklap, a Debreceni Egyetem folyóiratai közül az első, amely 1997-ben bekerült a világ egyik vezető tudományos publikációs adatbázisába, a Scopus-ba.

- A kötetek böngészése közben olyan tudománytörténeti dokumentumokat is találunk, mint Erdős Pál és Pósa Lajos On the maximal number of disjoint circuits of a graph (Publ. Math. Debrecen 9 (1962), pp. 3-12) dolgozata. A folyóiratot a Természettudományi Kar megszületésével egy időben, 1949/50-ben alapította Rényi Alfréd, Szele Tibor és Varga Ottó. Az alapító szerkesztőkön kívül a folyóirat történetében meghatározó szerepet játszott főszerkesztőként Kertész Andor, Barna Béla és Tamássy Lajos, felelős szerkesztőként Szilasi József, technikai szerkesztőként és tanácsadóként Kozma László. A jelenlegi főszerkesztő Gát György egyetemi tanár – fogalmazott köszöntőjében a 100. kötet megjelenése alkalmából Vincze Csaba, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Matematikai Intézet.

A Publicationes Mathematicae Debrecen jelenleg Q2 besorolással rendelkezik, országosan első a Scimago Journal and Country Rank lista Mathematics (miscellaneous) kategóriájában és jelen van a Mathematical Reviews, Zentralblatt für Mathematik, Scopus, Web of Science, Index Copernicus és a Science Citation Index adatbázisaiban.

Az évi két kötetben (kötetenként négy számban) megjelenő folyóirat a matematikai tudományok nemzetközi fórumát biztosítja. Teszi mindezt éves szinten bő hatvan, túlnyomórészt külföldi szerző által jegyzett szakcikk közlésével az elméleti matematika területén. A cseréknek és megrendeléseknek köszönhető kapcsolati rendszer jóval túlmutat az európai kontinensen. Eléri az Egyesült Államokat, a Távol-Keletet, illetve Ausztráliát is. A folyóirat online hozzáférhető a https://publi.math.unideb.hu weboldalon.

Sajtóiroda - TPL