Megemlékezés a holtakról

Évente csaknem ötvenen ajánlják fel testüket oktatási célra a Debreceni Egyetemnek. Halottak napja közeledtével, október 31-én rájuk emlékeztek az Anatómiai, Szövet-és Fejlődéstani Intézet előcsarnokában.

Oktatók és hallgatók közösen rótták le tiszteletüket a holtak emlékére tavaly felavatott domborműveknél.

- A hallgatók anatómiai tanulmányaik során a boncteremben szembesülnek először azzal, hogy nincs két egyforma ember. A felajánlásoknak köszönhető, hogy nem a digitális atlaszban mindig ugyanúgy kinéző testeken tanulnak, hanem látják azokat az eltéréseket, amelyekkel orvosként is találkozni fognak. A megemlékezéssel fejezzük ki köszönetünket az elhunytak előtt, akik az orvosképzés számára ajánlották fel holttestüket – mondta a hirek.unideb.hu-nak ki Szücs Péter, az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója.

Beszédében úgy fogalmazott: a hallgatók itt szembesülnek azzal, hogy mi a halál, milyen egy holttest, és gyakorolhatják az empátiát, amely későbbi orvosi munkájuk során is nagyon hasznos lesz. Az intézetigazgató arra kérte a medikusokat, fogadják el halál tényét, tiszteljék a halált és a testüket felajánló elhunytakat.

Az Általános Orvostudományi Kar magyar és külföldi hallgatóinak képviselői beszédükben tiszteletüket fejezték ki azoknak, akik haláluk után segítik az orvosképzést, majd az oktatókkal közösen megkoszorúzták a domborműveket.

Sajtóiroda-MM