L'Oréal-Unesco díj a DE kutatójának

A Debreceni Egyetem oktatója az idei egyik L'Oréal-Unesco díj kitüntetettje. Bagoly Zsuzsa, az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa a stroke hatékonyabb kezeléséért folytatott kutatásaiért részesült az elismerésben.

A L’Oréal-Unesco „A nőkért és a tudományért” díj egyedülálló a magyar tudományos közéletben: csak nőknek szól, magyar kutatónőket támogat és az ország bármely pontjáról lehet pályázni rá. A program védnöke a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Idén az orvostudományok területén előremutató munkát végző két kutatónőnek ítélte oda az elismerést az akadémikusokból álló zsűri. Bagoly Zsuzsa, a DE Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) kutatója a felnőttkori rokkantság leggyakoribb okával, az iszkémiás, azaz elzáródásos stroke-kal foglalkozik.

- Kutatásaink során olyan vizsgálati módszer kidolgozására fókuszáltunk, amelynek segítségével a stroke bekövetkezte után - a kritikus három, legfeljebb négy és fél órás időablakban – egy vérvételt követően személyre szabhatjuk a beteg kezelését. A jelenlegi módszer erre a vérrög eltávolítása, illetve feloldása, utóbbi azonban csak az esetek 35, legfeljebb 40 százalékában sikeres, ennek az aránynak a javítása a célunk – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Bagoly Zsuzsa adjunktus.

A stroke-ot ritkábban vérzés, az esetek többségében az agyi ütőerek vérrög általi elzáródása okozza. A kutatásban több mint 400 olyan betegtől gyűjtöttek vérmintákat, akik átestek a vérrögoldó kezelésen.

- Ez a mintaszám nemzetközi szinten is kimagasló. A feladatunk elsősorban a véralvadás különböző tényezőinek vizsgálatával megjósolni, hogy milyen lesz egy adott beteg kimenetele a vérrögoldó kezelést követően. Célunk, hogy már a kezelés előtt egy vérvételből előrevetíthető legyen az is, hogy kinél várható vérzéses komplikáció kialakulása, így javítani tudjuk a kezelés hatékonyságát és biztonságát is. A kutatásunk végcélja új terápiás megközelítések kidolgozása, valamint hosszútávon olyan gyógyszerek fejlesztése, amelyek a leghatékonyabban tudják kezelni az akut stroke-ot – fejtette ki a kutató.

Ez a betegség évek óta vezető halálok hazánkban, a stroke-ot elszenvedett betegek gondozása pedig jelentős szociális és gazdasági teher a család és a társadalom számára. Bagoly Zsuzsa úgy véli, hogy a L’Oréal- Unesco díj remélhetőleg felhívja a figyelmet a téma és a megelőzés fontosságára is.

-  A díj a figyelemfelhívás mellett inspirációt is jelenthet a fiatalok számára, és arra ösztönözheti őket, hogy a kutatói pályát válasszák. Ez a munka nem tartozik a kifejezetten nőies szakmák közé, azonban egy ilyen díj alkalmas arra, hogy felhívja a figyelmet a nők szerepére a kutatás területén. Megtiszteltetés egy ilyen elit klub tagjának lenni – hangsúlyozta Bagoly Zsuzsa, az Általános Orvostudományi Kar adjunktusa, aki munkája mellett három gyermek édesanyja.

Az L’Oréal-Unesco díj 18 éves történetében eddig negyvenkilencen kapták meg az ösztöndíjat, amelynek célja, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő és a gyakorlatba beemelhető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken.

Sajtóiroda-ÉE