Kultúra, közösség- és karrierfejlesztés

Kulturális fejlesztésekre vár javaslatokat Debrecen az egyetem oktatóitól és hallgatóitól. A legjobb ötleteket beépítik abba a pályázatba, amelyet az Európa Kulturális Fővárosa 2023 cím elnyerésére nyújt be a város.

Többek között erről beszélt Porkoláb Gyöngyi, a projekt operatív igazgatója és Somogyi-Tóth Dániel ügyvezető igazgató, akik az andragógia szakhét keretében érkeztek az egyetemre.

Debrecen – Európa Kulturális Fővárosa 2023

A Campus Fesztivál egyike azon debreceni kulturális programoknak, amelyekre építhet a város, amikor elkészíti az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023-as cím elnyerésére benyújtandó pályázatát. A fesztiválon rendszeresen dolgoznak andragógia szakos hallgatók is, vagy ott teljesítik szakmai gyakorlatukat. Most lehetőségük nyílik arra is, hogy bekapcsolódjanak az Európa Kulturális Fővárosa 2023 előkészítésébe. A cím elnyeréséhez ugyanis megvalósítható és hosszú távon is fenntartható, eredeti és kreatív kulturális programok megtervezésére van szükség.

- Ilyen programokra várunk javaslatokat a Debreceni Egyetem oktatóitól és hallgatóitól köztük az andragógia szakos hallgatóktól. Olyan eseményekre vonatkozó elképzeléseket szeretnénk,, amelyekre valós társadalmi igény van, és hasznos a debreceniek számára. Az Európa Kulturális Fővárosa címre vonatkozó pályázatot decemberben kell benyújtanunk, és Brüsszelben születik majd döntés a nyertesről – mondta május 10-i előadásában Porkoláb Gyöngyi a Debreceni Egyetemen.

Az EKF Debrecen 2023 Nonprofit Közhasznú Kft. vezetői a Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék meghívására érkeztek az egyetemre az andragógia szakhét keretében. Véleményük szerint nagy szükség van a szakon és elődszakjain végzett kulturális és rendezvényszervező szakemberekre, részben az új, kreatív programok kidolgozásában, illetve nyertes pályázat esetén a megvalósításban. Ekkor ugyanis legalább 400-450 új kulturális programra lehet számítani Debrecenben.

- Jelenleg is számos andragógia szakon és elődszakjain végzett hallgatónk dolgozik debreceni kulturális és művelődési intézményekben, vagy teljesít szakmai gyakorlatot. Szeptembertől a tanszék közösségszervezés néven indít új alapszakot, amely még szorosabban kapcsolódik majd a kultúrához és a rendezvényszervezéshez – tette hozzá Juhász Erika, a Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszék vezetője.

Sikersztorik és Sebaj haj!

A tanszék hallgatói már az egyetemen bekapcsolódhatnak a rendezvények megvalósításába, ők szervezték például az andragógia szakhét legtöbb eseményét. Azt a kerekasztal beszélgetést is, amelyen fiatal és sikeres vállalkozók osztották meg tapasztalataikat, és adtak tanácsot a hallgatóságnak. A „Sikersztorik” fórum vendégei arra buzdították a hallgatóságot: döntsék el, mi érdekli őket igazán, és kezdjék el azt megvalósítani. Hangsúlyozták, hogy a sikeres vállalkozások mindig valós problémákra, létező társadalmi igényekre adnak választ. A fiatal vállalkozók szerint néha a sikertelenség elkerülhetetlen, így azoktól nem kell félni, mindenki maga dönti el, hogy az adott eseményre kudarcként, vagy tanulásként tekint. Ők az utóbbit javasolták.

Csakúgy, mint Tóth Kata, a „Sebaj haj! – Igaz mese” című oktató-mesekönyv szerzője, aki szintén az andragógia szakhét vendége volt. A fiatal írónőnél 2 éve diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot, a kemoterápiás kezelés mellékhatásaként pedig kihullott a haja. Erre utal a könyv címe.

- A kicsi gyermekeimnek próbáltam az ő koruknak megfelelő módon, mesés formában átadni, hogy mi is történik az anyukájukkal. Mesébe ágyazott történeteket írtam, amelyeket esténként felolvastam nekik. Majd feltettem egy blogra, végül a férjem javaslatára kiadtuk a történeteket rajzokkal illusztrált mesekönyv alakban. Azt tapasztaltam, hogy a sikerhez nem kell valami hatalmas dolgot csinálni. Sokszor elég, ha az ember csak önmagát adja. Ha így tesz, köré gyűlnek azok, akiknek szimpatikus ez a hozzáállás – mondta Tóth Kata.


Az andragógia szakhét vendége volt még Andriska János, a Médiacentrum Debrecen Kft. grafikusa, aki bemutatta - többek között - a reklámfilmekben és a dokumentumfilmekben alkalmazott új  trendeket.

A szakhét során a hallgatók kipróbálhatták az óriás társasjátékot, a programokat pedig fotóverseny, nyereményjátékok és szakest zárta a Nagyerdei Víztoronykertben.  

Kenyeres Attila