Középiskolások a laborban

A Debreceni Egyetemen zajló legújabb élettudományi kutatásokba kapcsolódhatnak be azok a középiskolás diákok, akik a Sántha Kálmán Szakkollégium idei nyári táborába érkeztek. A fiatalok egyebek mellett vért analizálhatnak, és a DNS-izolálást is kipróbálhatják.

A Debreceni Egyetem Sántha Kálmán Szakkollégiuma 2009-ben indította el nyári tudományos táborát az élettudományok iránt érdeklődő középiskolások számára. Az idei már a tizedik ilyen tehetséggondozó program. A részvevő diákok két hetet tölthetnek el a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi, valamint a Gyógyszerésztudományi Karának intézeteiben.

- A tábor páratlan lehetőséget nyújt arra, hogy a középiskolások ízelítőt kapjanak a kutatói munkából, és ismerteket szerezzenek arról, hogyan dolgoznak egy-egy laboratóriumban. Szakmai tutoraik segítségével a gyakorlatban is megismerkedhetnek egy-egy választott intézet munkájával, kutatási módszereivel – mondta a tábor augusztus 21-i megnyitóján Mátyus László.

Az Általános Orvostudományi Kar dékánja a jövőre érettségiző középiskolások figyelmébe ajánlotta, hogy ha tetszik nekik a tudományos munka és az egyetemi élet hangulata, tanuljanak tovább a Debreceni Egyetemen, ahol hallgatóként a tudományos diákköri munkába is bekapcsolódhatnak.

Az augusztus 31-ig tartó táborba 27 orvostudományi kutatásokra nyitott középiskolás érkezett, nemcsak Debrecenből, hanem Miskolcról, Egerből, Nyíregyházáról és Hajdúböszörményből is.

- A korábbi tábor résztvevői közül sokan diplomáztak később a Debreceni Egyetemet, PhD-fokozatot szereztek és nem csak az orvostudomány területén, hanem az ahhoz kapcsoló kutatómunkában is sikeresek lettek – emelte ki köszöntjében Muszbek László professzor emeritus, a tábor és szakkollégium alapítója.

A leendő tizenkettedikes fiatalok az elkövetkező két hétben ismereteket szerezhetnek az alapvető orvos laboratóriumi szabályokról, az orvosi laboratóriumok biztonsági előírásairól, valamint az alapkutatások és klinikai kutatások főbb jellegzetességeiről. Olyan alapvető laboratóriumi technikákat tanulhatnak meg, mint az elekroforézis, a pipettázás és a DNS-izolálás. A Gyógyszerésztudományi Kar laborjaiban megtudhatják, hogyan történik a gyógyszerkészítés egy gyógyszertárban, illetve egy gyógyszergyárban, valamint mely kutatások állnak ezeknek a hátterében. Az Általános Orvostudományi Kar laboratóriumaiban pedig egyebek mellett elsajátíthatják, hogyan lehet egyedi sejteket izolálni egérnyálmirigyből, valamint megismerkedhetnek a patológiai szövettani minták feldolgozásának lépéseivel.

Sajtóiroda-MM