Könyvtártörténeti „matematika”

Aki végig szeretne sétálni az egyetemi könyvtár valamennyi polca mellett, az bőven megtenné a maratoni távot, ugyanis a tárolók sora meghaladja a 47 kilométeres hosszúságot.

Maradva a sportos példánál: a könyvtár csaknem 14 ezer négyzetméteres alapterülete a Nagyerdei Stadion területének a duplája. Érdekes számadatokat gyűjtöttünk össze a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő egyetemi könyvtár kapcsán.


Az 1912-ben alapított Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 1914-ben tartotta első tanévnyitóját három karral, mindössze 354 hallgatóval, megfelelő épületek hiányában elsősorban a Református Kollégiumban és a város különböző területein bérelt helyiségekben. Négy tanév telt el úgy, hogy könyvtár nem állt a hallgatók, oktatók rendelkezésére.


Az egyetemi könyvtár létrehozásáról 1916-ban született döntés, de – a diákokhoz, tanárokhoz, tantermekhez hasonlóan – a könyvtár is ideiglenesen kialakított helyen kezdte meg működését 1918-ban a Simonffy utcán. Ez az „átmeneti” állapot csaknem 15 évig, a Főépület elkészültéig tartott.


A kezdeti alig több mint tízezres kötetszám az 1928-29-es tanév végére több mint 40 ezres, a karok igényei szerint kialakított katalogizált gyűjteménnyé gyarapodott. A fejlődés nem állt meg: az újonnan avatott Főépületben már 100.000 könyv került a polcokra. Ez a szám az ötvenes évek közepére elérte a milliós nagyságrendet, az évi olvasóforgalom az 1948-ban regisztrált 5.000 fővel szemben több mint 100.000-re emelkedett. Az állomány ma meghaladja a 6 millió példányt, köztük könyvek, egyetemtörténeti dokumentumok, fotók, térképek, plakátok, de még ex libris-ek is találhatóak. A legértékesebb darabokat – köztük a 15. században készült díszes kiadványokat - a ritkán látogatható Díszműtár őrzi. Kevesen tudják, de még egy eredeti vizsolyi biblia is található a gyűjteményben.


A DEENK ma öt campuson hét telephelyen csaknem 14 ezer négyzetméteren működik, több mint 100 munkatárs segítségével áll elsősorban a csaknem 40 ezer egyetemi polgár rendelkezésére.
A könyvtár regisztrált olvasóinak száma meghaladja a százezret, akik egy év alatt legalább 1 millió könyvet kölcsönöznek. 1000 - ebből 200 számítógéppel felszerelt - olvasói férőhelyet lehet egyszerre igénybe venni, amire a technika fejlődésével egyre nagyobb az igény.


A könyvtár modernizálása folyamatos, hiszen a beiratkozás, kölcsönzés és a dokumentumok „lapozgatása” is nagyrészt digitálisan történik. És bár ma már egyre kevésbé a klasszikus olvasgatós-lapozgatós módon veszik igénybe a könyvtár szolgáltatásait az olvasók, a látogatottság bizonyítja: a DEENK továbbra is szerves része az oktatásnak, kutatásnak, művelődésnek egyaránt.


Sajtóiroda - BZs