A jogászok új generációja

Diplomaosztó ünnepséget tartott a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az intézmény Díszudvarán szerdán. Csaknem 320 végzős vette át oklevelét az eseményen, ahol a kar és a hallgatói önkormányzat elismeréseit is kiosztották.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karon (DE ÁJK) a 2022/2023-as tanévben a jogász szak nappali és levelező tagozatán 73 jelölt felelt meg a képesítési követelményeknek. Az európai és nemzetközi üzleti jog mesterképzési szakon 20-an tettek sikeres záróvizsgát.


A DE ÁJK igazságügyi igazgatási alapszak, valamint jogi felsőoktatási szakképzés nappali és levelező tagozatán összesen 175 jelölt fejezte be eredményesen tanulmányait.

A szakirányú továbbképzések közül alternatív vitarendező, közvetítő szakjogászként 19-en, fogyasztóvédelmi szakjogászként 18-an, HR szakjogászként 8-an, HR-tanácsadó, humánpolitikai szakemberként 2-en, jogi szakokleveles gazdasági szakemberként szintén 2-en, jogi szakokleveles orvos- és egészségügyi szakemberként 15-en, míg kriminalisztikai szakjogászként 7-en feleltek meg.

- A Debreceni Egyetem épületének patinás falai között együtt van jelen a múlt és a jövő. Idén márciusban ünnepeltük az egyetemi Főépület birtokba vételének 90. évfordulóját – emlékeztetett a DE ÁJK dékánja. Szikora Veronika felidézte: a Főépület falai még nem álltak, amikor a Debreceni Magyar Királyi Tudomány Egyetem Jogi és Államtudományi Karán már javában folyt a jogászképzés. A szocializmus évei alatt ugyan szünetelt ez az oktatás, de a 90-es években újraindulhatott.

- Az elmúlt több mint egy évszázadban egy igazi universitassá teljesedő intézmény karává váltunk, amelyben minden szinten folyik oktatás a felsőoktatási szakképzéstől, a doktori képzésig. Az alapszakos és mesterszintű magyar nyelvű képzéseink mellett egyre népszerűbb az európai és nemzetközi üzleti jogi angol nyelvű LLM és doktori képzésünk is – fogalmazott a kari vezető.

A diplomaosztón a DE Tehetséggondozó Programjában való részvérelért és annak teljesítéséért 11-en vettek át elismerő oklevelet. A DE Rektorának Elismerő Oklevele kitüntetést Mag Péter Flórián, Molnár Zoltán és Szabó István kapták. A DE Kiváló Hallgatója kitüntetésben Szücs Tamara Dóra, jogász szakon végzett hallgató részesült.

A DE ÁJK Praetor Szakkollégiuma Pro Praetor díjat adományozott Németh Tamás első diáknak, Révész Béla főtitkárnak, Barna Amarilla Dalma elnökségi tagnak, Hortó Edina elnökségi tagnak és Kovács Bence elnökségi tagnak. Domokos Lajos díjat Szücs Tamara Dóra, Hadházi Edit, valamint Révész Béla végzős joghallgatók kaptak.


Sajtóközpont - OCs